13 - 14. fejezet

Tizenharmadik fejezet

Evie

Fordította: Aiden

Ne gondolj rá! Állj le! De nem bírok. Képtelen vagyok nem gondolni arra, hogy olyan íze van, mint a whiskynek. Nem bírok nem gondolni rá, milyen érzés, mikor a mellkasa szorosan hozzám simul, hogy mennyire elemi erejű, mégis fegyelmezett volt, ahogy bánt velem... ijesztő. Szeme szikrákat szórt, mikor megkértem, hogy bántson engem és én élveztem minden percét. Ő olyasvalaki, aki hatalom és büszkeség birtokában áll, de megrészegíti a vágy és a kapzsiság… Elhessegetem a gondolataimból Ezrát és kényszerítem magam, hogy emlékezzek az eredeti célomra. Nyelek, csendben bólogatva, ahogy felidézem Hanna megcsonkított testének emlékét. Összpontosítanom kell. Ezra egy név a listámon, egy ember, akit fel kell áldoznom. Egy ember, akivel nem kell törődnöm, vagy szeretnem, vagy akarnom. Rábámulok a névre, ujjaimat végighúzom minden egyes betűjén.

Ráveszel, hogy bántani akarjalak, hogy sírhass, miközben duglak. Ezt mondta. Így is értette.

Ő az én kísértésem.

Visszadőlök az ágyra, magam előtt tartva a jegyzetfüzetemet. Továbbra is a nevét bámulom, újra és újra mormolva mindaddig, míg az már nem is úgy hangzik, mint egy szó. Kísértés. Lehajítom a jegyzetfüzetet a padlóra és lehunyom a szemem. Ezra arcát látom magam előtt, telt ajkait. Csakis arra tudok emlékezni, milyen, ahogy mögöttem áll és hozzám dörzsölődik. Szinte hallom övcsatjának kattanását, ahogy kapkodva és szenvedélyesen veszi a levegőt. És már csak azt látom, hogy az a vörös hajú az üveghez préselődik, keze úgy barangol be minden egyes négyzetcentimétert a nő mocskos testén, mintha valami Isten volna, s ő az elkötelezett híve. Brutális, de kegyetlenül szép. Valami, ami annyira erőszakosnak tűnik, olyan rossznak – hogy önmagában is teljes és isteninek. Ezra olyan, mint a vihar, heves és tombol, és mindaddig, míg nem kerülsz elsöprő szelének közelébe, tragikusan gyönyörű. A hatalom és pusztítás, a kaotikus irányítás, ez az, amit mindig tiszteletben kell tartanod.

Úgy néz rám, mint valami prédára, amit fel akar falni. Tény, hogy megölhetett volna, mégsem tette… Kezem végigsiklik a melleim között és én beleborzongok. Úgy beszél hozzám, mintha szüksége lenne rá, hogy birtokoljon. Kezem a gyomrom fölé vándorol. Forró lehelete a nyakamon, a torkomon… Csípőm megemelkedik, ahogy letolom a bugyimat. A nevem úgy gördül ki az ajkai közül, mint egy kétségbeesett suttogás az önuralma határán. Az ujjam a combjaim közé csúszik, lábaim egymásnak préselődnek. A másik kezemmel simogatom magam a hasamtól fel a mellemig épp úgy, ahogy Ezra érintene meg. Nagyujjam eléri lüktető csiklómat és hátam ívbe feszül. Az arca… Magamba csúsztatom az egyik ujjam. A szája… Két ujjam van bennem tövig, lábaim elernyednek. Elképzelem, ahogy Ezra előttem áll, engem néz, le sem veszik a szemét azokról a helyekről, amiket látnia sem lenne szabad. A hangja: „Fakassz könnyeket, Evie.” Elképzelem, hogy én vagyok az a vörös hajú, nyögve hátrahajtom a fejem, miközben ő megerőszakol. Elképzelem, ahogy keze megragadja a nyakamat, mintha meg akarna fojtani. Hallom, amint ártatlan kis ribancnak nevez, és elélvezek, a bűn hullámai remegve csapnak át rajtam. A lelkem egy része felhasad és darabjai a mélybe hullanak. Fekszem, levegőt sem veszek, kezem még mindig a remegő combjaim között van. Milyen bűnös dolgokra vesz rá engem ez az ember.

Bűnös és mocskos és szégyenletes.

Lenézek bűntől csatakos ujjaimra. Az öröm hullámai elcsendesednek és a szégyen rám mosolyog, mint valami gazember. Fekszem az ágyamon, megsemmisülve a saját kezem által és Ezra James gondolatától. Bűnössé válok, mert azt akarom, hogy úgy dugjon meg, mint a vörös hajút, és pontosan tudom, hogy mekkora ribanc vagyok. A vágy bűn. Az iránta való megszállottságom erősebb, mint annak szükségessége, hogy megtaláljam a húgom gyilkosát, és emiatt bűnösnek érzem magam. A gonoszság letérít az igazság útjáról, és nem szabad engednem, hogy Ezra befészkelje magát a lelkembe.

Szemem a padlóra dobott nyitott jegyzetfüzetre téved. „Ezra James”. A neve úgy hangzik a számból, akár a bűn egy finom darabja, akár egy imádság, amit muszáj meghallani. Angyali névnek tűnik, de azt hiszem, valamikor Lucifer neve is ez volt. Minél inkább belevisz Ezra a bűnbe, annál inkább meg akarom ölni őt.

Felhúzom a bugyimat és gyorsan a mosdóhoz megyek, hogy megmossam a kezem. Belebújok a túlságosan is szűk fehér ruhámra, lerángatom a domborulataimon, aztán megragadom a kabátomat és sietve elhagyom a lakásom épületét. Minden egyes lépéssel erősödik bennem a bűntudat, szinte futva hagyom el a keskeny járdákat. Végigrohanok az esti sétájukat kényelmesen rovó emberek között. Mire eljutok a templomajtóig, kifulladok és leizzadok, belső démonom harsányan nevet rajtam. Belépek a nyitott faajtón, a régi templom ismerős illata úgy ölel körbe, mint egy kopott, puha takaró. Tekintetem az oltárra vetül, de már félúton térdre esek. Nem bírom tovább, képtelen vagyok ezt végigcsinálni. Bűnbocsánatra van szükségem.

– Kérlek, bocsáss meg a tisztátalan gondolataimért. A zavarodottságomért – imádkozom. – Nem lenne szabad vágynom erre a gonoszra, de Istenem, segíts, mert mégis vágyódom rá. Add, hogy ne kívánjam ezt az embert, hogy az igazak útján maradhassak. Kérlek.

Csukva tartom a szemeimet, várom, hogy a béke tisztára mossa a lelkem, de hiába. Csak a saját szívverésemet hallom dübörögni a fülemben. Pár perc után felállok, elhagyom a katedrálist, metróra szállok és fél óra múlva besétálok Ezra klubjának ajtaján. Egyenesen a Pokolba.

A hely zsúfolt, telis-tele izzadt testekkel. Utat vágok magamnak a bárpult felé és végül találok egy üres helyet. A csapos odalép hozzám, karjaival átnyúl a pult felett.

– Mit szeretnél, kicsi lány? – kacsint, én meg megpróbálok levegőhöz jutni.

– Chardonnay-t.

Hunyorítva néz rám, ahogy kihúzza a dugót az üvegből. Mikor leteszi elém a bort, odaadom a kártyámat, hogy fizessek.

– Itt van Ezra? – kérdezem.

Felém fordul, gúnyosan elhúzza a száját.

– Őt akarod, vagy mi?

– Csak kíváncsi vagyok. – Érzem, hogy izzad a homlokom. Elvesztettem az irányítást és ezzel tisztában vagyok. – Ha itt van, megmondaná neki, hogy Evie látni szeretné? –megvillantom a legbűbájosabb mosolyomat, miközben megpróbálom legyűrni a torkomat szorító pánikot.

Bólint, visszaadja a kártyámat. Figyelem, ahogy odamegy egy másik vendéghez, majd egy újabbhoz. Sosem nyúl a telefonért; el sem hagyja a bárt. Esze ágában sincs átadni az üzenetemet Ezrának.

– Elnézést – emelem fel a hangom, tekintete rám szegeződik –, szólna neki, hogy itt vagyok?

– Ha Ezra látni akar, látni is fog. Tudja, hogy itt vagy.

Sóhajtok és gyűlölettel nézek rá, miközben felhajtom a boromat. Veszem a táskám, felállok, lesimítom a ráncokat a ruhámon, mielőtt megindulok keresztül a tömegen. A lépcsőházat egy kötél zárja el, amit simán átlépek. Ezra irodájának ajtaja résnyire nyitva van, belesek, mielőtt halkan kopognék.

– Mi az? – néz fel Ezra lassan a papírjai közül. Fanyar mosolyra húzódik a szája, ahogy sötét szeme rám néz. – Csak nem vagyunk türelmetlenek? – keresztbe fonja karjait a feje mögött, és a figyelmem megállapodik inge vékony anyagán, mely a bicepszére feszül. Piszkosszőke haja kócos, és bele akarok túrni. Az igazság az, hogy legszívesebben keményen meglovagolnám, miközben nézném, ahogy kiszáll belőle az élet. Nem akarhatod őt, Evelyn. Ő egy démon.

Nem így terveztem. Nem készültem fel, és egyáltalán nem tetszik ez az érzés, ami úgy kúszik át rajtam, mint egy hideg köd. Ránézek robusztus alakjára, nyelek egyet és átkozom magam, amiért nem vagyok képes uralni a combjaim között lüktető érzést.

Figyelmesen néz, követi minden mozdulatomat.

– Miért vagy itt, Evie? Bátor vagy, vagy csak bolond?

– Képtelen vagyok nem gondolni arra, ami köztünk történt – mondom csendesen.

Kételkedve mér végig.

– Ez butaság – feleli vigyorogva.

Ösztönös szükség árad belőle, ahogy égő szemmel néz kihívó, túl szűk fehér ruhámra. Állkapcsa megfeszül, ahogy centiről centire végigpásztáz rajtam, bemocskolva, és az igazság az, hogy úgy bámul rám, hogy már attól bűnösnek érzem magam. Mosolyt erőltetek az arcomra és teszek egy lépést az asztala felé, miközben próbálom lenyugtatni dübörgő szívemet.

Ez az ember kiidegel. Brutálisan néz ki; kegyetlen, és tudom, hogy szemrebbenés nélkül képes lenne megölni, ha úgy döntene. Tekintetem a bicepszén futó sötét tetoválásra siklik. Ezra James minden mozdulatából, minden szavából csöpög a szexualitás, és én minden másodperccel, amit a közelében töltök, mélyebbre süllyedek a kárhozatba. Megköszörülöm a torkom, ujjaimmal megtámaszkodom az asztala szélén és sűrű szempilláimon keresztül felnézek rá. Nem mondok semmit. Nincs is rá szükség. A szavak csak az előjátékhoz kellenének, és jelen pillanatban már a szemeimmel kész vagyok őt felfalni. Muszáj elhitetnem vele, hogy meg akarom dugatni magam, mint valami mocskos kis ribanc. És te akarsz lenni az ő feslett kis kurvája. Bűnbe akarsz esni érte. Muszáj, hogy azt gondolja, hogy arra vágyom, hogy a hajamat a kezére csavarja, nekinyomjon az ablaknak, miközben a nevét sikoltozom, mint utolsó imádságot a halálom előtt.

Csípőmet riszálva lassan megkerülöm az íróasztalát. Úgy néz rám, mint egy ragadozó, aki az áldozatára vár. El fogom játszani a szánalmas kisbárányt, ahogy akarja. Jól belesétálok majd a csapdájába és csalogatom, mert szeretem, ha a vadászból préda lesz. Mikor megállok előtte, nyelvével megnedvesíti ajkait. Lehajolok, megragadva bőrszéke karfáit, figyelem, ahogy szemeivel kihív és nem ereszt.

– Igazán okosabb lenne, ha elfutnál, kedvesem – fürkészi az arcom, miközben ajka szórakozott mosolyra húzódik.

A figyelmeztető tónus a hangjában óvatosságra kellene, hogy intsen, de még ez is csábít.

– Miért? – suttogom pár centire az arcától. Tekintetem a szájára téved, aztán fel a szemére. Még közelebb hajolok, számon érzem ajkai forróságát. – Nem ijesztesz meg – lehelem, az ajkam hozzáér. Lelkem utolsó darabjai teli vannak vággyal és szükséggel, félelemmel és ördögi tervekkel.

Hirtelen megragadja a hajam olyan erővel, hogy érzem, hogy a fejbőröm is felemelkedik tőle.

– Nagyon. Buta. – feleli, leheletét érzem az ajkaimon. – Létezik egy finom határvonal, kedvesem, amit kurvára épp most léptél át.

Még közelebb hajol, szája súrolja a szám sarkát, az arcomat, végül a fülembe súgja:

– Isten hozott az oroszlán barlangjában, Evie.

A szívverésem dübörög az ereimben. Tudom jól, hogy itt már nem én irányítok. A gonosz már a karmai között tart, Evelyn, mert ismeri a bűnödet. A félelem kígyóként tekeredik körém, és Ezra rám mosolyog.

– Menekülnöd kellett volna, amíg volt rá esélyed, kis bárány.

Forró leheletét érzem a fülemen, beleborzongok. Szorosabban megmarkolja a hajam, ahogy felemelkedik a székéből és fölém tornyosul. Dobban a csönd, ahogy hunyorogva rám néz, hátrahajtja a fejem és arcomat maga felé fordítja.

– Akarsz engem, kicsi gyilkos?

Olyan közel van hozzám, hogy alig kapok levegőt.

– Nem dugok kurvákkal – mondja undorodva és eltol magától. Bár tudom, hogy gonosz, mégis úgy szégyellem magam, mintha igaz lenne rám az ítélete.

– Nem akarom, hogy megdugj – felelem egy szuszra. – Csak azt akarom, hogy bánts.

Sóhajtva elenged, mielőtt elfordul. Engem néz, kezei a nyakára szorítva, lábai megvetve.

– Óvatosan, Evie.

– Azt akarom, hogy fakassz könnyekre – mondom kis remegéssel a hangomban.

– Bassza meg! – megpördül és újra megragad a hajamnál fogva. A fejem hátracsuklik és szája mohón csap le az enyémre.

A csók brutális és véres. Fogai az alsó ajkamba mélyednek, először finoman, de minden egyes másodperccel vadabban és dühösebben harap belém. A számat kutatja, nyelvemen érzem a vér fémes ízét. Nem tudok lélegezni sem, mert élve fal fel. Megpróbálok elhúzódni tőle attól való félelmemben, hogy teljesen birtokba vesz, de szilárdan tart. Ezra megragadja a csípőmet és az övéhez húzza. Ahogy testünk összeér, érzem, mennyire kíván, és minden, ami eszembe jut, az a vöröshajú lány, hogy mennyire szeretnék most ő lenni.

Megfordít, kezét a lapockáim közé helyezi és egy hirtelen mozdulattal lenyom az asztalára. Arcomon érzem az asztal lapjának hűvös érintését. Teljes súlyával rám nehezedik, kőkemény farka a seggemnek nyomul, míg szabad kezével a combomat markolja. Ő irányít, ami azt jelenti, esélyem sincs. Pánikba esek.

Meg fog dugni, megöl, majd testemet a Hudson folyóba löki. Bűnbocsánatért kellene könyörögnöm, mielőtt meghalok, de az egyetlen dolog, amire képes vagyok gondolni, az az, hogy Ezra letépi a ruhámat és megbasz, mielőtt megölne engem.

Evelyn, a bűn fizetsége halál. A vágy is egy bűn. Ezra is bűn. És én nem akarok miatta bűnös lenni. Igaz és szent vagyok, nem bűnös, ő az! Ez az ember magával akarja húzni a lelkemet a pokolba. Ellenállok az erekciójának, nem akarván többet, mint egy pillanatra szabadulni a nyomása alól. És ahogy kezdem elveszíteni a lélekjelenlétemet, ahogy csúszni kezdek a pokol felé, megpróbálok összpontosítani. Csak a kettőnk lélegzetvételét hallom, a vágy, a szükség és a bűn kórusát. Keze eléri a ruhám szegélyét, s mikor megemeli azt, hűs levegő csapja meg csupasz bőrömet. Combjaim önkéntelenül egymásnak préselődnek, testem szabadulni akar a kínoktól, amelyeket Ezra okoz. Bocsáss meg. Bocsáss meg. Bocsáss meg. Úgy érzem, a bűn keresztül-kasul átömlik rajtam.

Ezra előrenyúl, megragadja az állkapcsomat és olyan erővel rántja hátra a fejem, hogy úgy érzem, menten kitöri a nyakam. És bár halálosan rettegek, nem tudok parancsolni meztelen testemnek, amely a bűnös vágyak ütemére táncol.

Teljes súlyával ránehezedik a hátamra, ajkai felfelé kúsznak a nyakamon, fel egészen a fülemig.

– Érzem a félelmed ízét, kis gyilkos – sziszegi a fülembe. Fogai a bőrömet súrolják, aztán lassan belemarnak nyakam finom húsába, egyre keményebben és keményebben harapva. Felnyögök a fájdalomtól és az élvezettől, és attól, hogy mennyire helytelen dolog kedvelni azt az égető érzést a bőrömön, ami fogai nyomán marad. Nyelve végigsiklik a vékony húson és elenged.

– Ráveszel, hogy megszegjem az általam hozott összes szabályt, felszabadítva téged minden alól. Meg akarlak törni, újra és újra. – Fogai az államat súrolják. Forró lélegzete nyomán borzongás fut végig a gerincemen. Ujjai kígyóznak a torkom körül, kis nyomást gyakorolnak rá, és mintha a levegő elvesztését érzékelné, légcsövem összeszűkül. Már nem érzékelem az egyes szívdobbanásaim határát, hogy hol ér véget az előző és hol kezdődik a következő, mert nincs köztük szünet. Ezra teljesen ural engem. Élet vagy halál – övé a választás, és most, ebben a világban egyedül ő és én vagyunk; ő az én istenem, mert egyedül ő dönt a sorsom felől.

– Meg akarlak rontani téged, kis gyilkos.

Nem túl erősen megszorítja a torkom és én belekapaszkodom a kezeibe, hogy elhúzzam onnan. Felnevet.

– El fogom érni, hogy gyűlöld magad, mindazért, amit szeretsz. Könyörögni fogsz a pusztulásodért. – Felnyög, ahogy farka ismét a hátsómnak feszül. – El akarlak pusztítani téged.

Nyelni próbálok, de képtelen vagyok rá. Húzom a kezeit, de testem zsibbad és abban a pillanatban, mikor látásom kezd elsötétülni, szabadnak érzem magam. Végül elenged a szorításából és levegőhöz jutok. A mellkasom emelkedik, ahogy újra és újra lélegzethez jut, iszom a körülöttem lévő levegőt. Feltolom magam az asztalról, papírok zörögnek a tenyerem alatt. Szembefordulok vele és látom, hogy mosollyal az arcán engem néz.

Nyelek egyet.

– Akkor pusztíts el – bámulok rá. Szívem még mindig a torkomban dobog, bőröm alatt buzog az adrenalin, a félelem, a bűn és a vágy különös keveréke. A lábam remeg, a testem még mindig azt súgja: menekülj. El kellene szaladnom tőle és imádkoznom mindenkiért, aki valaha is találkozott ezzel az emberrel, mert a bűn süt minden porcikájából.

Ezra az a fajta ember, akire félelemmel nézek fel. Olyan típusú férfi, aki felett nincs hatalmam, akivel szemben elveszítem az irányítást. Mindent megtestesít, ami rombol engem. Isten sosem ró ránk többet, mint amennyivel képesek vagyunk megbirkózni, Evelyn. Ez az én megmérettetésem. Ez a férfi jelenti számomra az esélyt, hogy megtaláljam, amire szükségem, az esélyem, hogy megbocsátást nyerjenek a bűneim. Nincs más választásom, mint vele maradni.

 

Tizennegyedik fejezet

Ezra

 

Fordította: Jane

 

 

Evie. Egy kis gyilkos, egy szörnyeteg, aki angyali arc mögé bújik. Nem számítottam rá, hogy újra látni fogom. Ha lenne benne önmegtartóztatás, akkor nem jött volna vissza.

Úgy tesz, mintha ártatlan lenne, de átlátok a szarságain. Egy gyilkos és ez a tény valódi kihívást jelent, olyan szinten, amilyennel még nem találkoztam, és ez felizgat. Ha valaki rendelkezik azzal a képességgel, hogy szemrebbenés nélkül el tud venni egy életet, akkor az az ember számító, rideg és érzelemmentes. És mégis, Evie fél tőlem, és ez a félelem mágnesként vonz. Fakassz könnyeket! Annyira összetört kis baba. Tökéletes, és én akarom őt. Tönkre akarom tenni, megtörni és mindig megkapom, amit akarok. Végighúzom az ujjam a torkán és érzem a félelemtől lüktető pulzusát. A félelme mérgező.

Az íze a nyelvemen, a puha bőrének érzése… elfogyott minden önmegtartóztatásom. Lehunyom a szemem és mély levegőt veszek. Millió gondolat cikázik a fejemben arról, hogy mit tennék vele, de egyiket sem találom jónak. Néhány férfi a durva szexet szereti, van, aki szereti lekötözni a nőket, esetleg elfenekelje őket. Én bántani szeretem őket, igazán bántani. Szeretem őket addig a határpontig feszíteni, amíg a halál fogalma reálisan megfogalmazódik a fejükben, hiszen a halálfélelem az egyetlen igazi félelem.

Rám néz, mellkasa fel-le mozog, nyakán ott virít a kézlenyomatom. Kitágultak a pupillái, arca kipirult. Az izgalom és a félelem tökéletes egyvelege árad szét a testében. Visszacsúszik az asztalra, ahogy közelebb lépek hozzá. Elkapom a lábait és szétnyitom őket, közéjük furakodok. Felemeli a fejét, hosszú, sűrű pillái alól néz fel rám.

– Ezt akarod, édes? – végigsimítok a nyaka oldalán. – Pusztulást?

Minden előjel nélkül elkapja a nyakam és lehúz magához, ajkai lecsapnak a számra. Nyelvével az alsó ajkam simogatja, miközben lábaival átkulcsolja a derekamat.

– Azt akarom, hogy mindent elvegyél tőlem – lihegi a számba.

Ujjaim a combjába marnak, és olyan erővel nyitom szét őket, hogy esélye sincs ellenállni. Lábra állítom. Zavartság fut át az arcán, de elkapom a derekát és megfordítom, így arccal a fal felé áll előttem. Ujjaim a bőrén játszanak, miközben a vállát harapdálom.

– Én mindig elveszek, kis gyilkos. Sosem adok – mondom, majd előre lököm. Megbotlik, és a falnak csapódik. Elkapom a vékony csuklóit és a feje fölé húzom a karjait, leszorítva őt. Megpróbál hátrafordulva rám nézni, de szorosabban fogom a csuklóit.

– Ne nézz rám – figyelmeztetem.

Beleegyezően a fal felé fordul. A ránk telepedett csendben hallom a felgyorsult légzését, érzem, ahogy kalapál a szíve.

– Jól van, most tárd szét a lábaidat – mondom, ő meg csak egy másodpercig habozik. Bekényszerítem a combom a lábai közé, szétfeszítem őket, aztán a fülébe suttogok.  – Soha ne hezitálj!

Egy kezemmel leszorítom a csuklóit, a másikkal a felgyűrt ruhája alá nyúlok és megmarkolom a fehér csipkébe bújtatott seggét. Olyan ártatlan, olyan dögös.

– Fakassz könnyekre, Ezra – mondja, fenekét a merevedésemnek tolja.

A pulzusom az egekben van, fogaimat összeszorítom.

– Vigyázz, hogy mit kívánsz, kicsi gyilkos.

Már annak a gondolata, hogy a tűrőképessége határára lökjem hatalmas rándulást idéz elő a farkamba. Azt akarom, hogy könyörögjön, hogy abbahagyjam, de van egy olyan érzésem, hogy soha nem fogja megtenni. Lehet, hogy megölném, ha mindenképpen el akarnám érni a célom, hogy könnyekre fakasszam, de végül úgyis el fogom érni a célom.

Végigsimítok a hasán és félretolom a csipke tangáját, egy ujjamat végighúzom a punciján. A gyengéd érintéstől összerezzen. Nyögve hátraveti a fejét és próbál ellenállni a szorításomnak. Hörögve két ujjam a nedves puncijába tolom, a lélegzete is eláll, miközben izmai az ujjaim köré szorulnak, és valósággal magába szippant, egyre mélyebbre húz. Minden egyes pumpálással egyre mélyebbre és egyre erősebben hatolok bele, és alig pár lökés után a nedvei végigfolynak az ujjaimon. A háta ívbe hajlik és a nyögései egyre vadabbak lesznek. A farkam fájdalmasan feszül, és esküszöm, ha még egyszer a seggét hozzám dörgöli, akkor egy hétig fogom baszni és megtanítom neki, hogy hol van az élvezet és a fájdalom határa.

Valaki kopogtat az irodám ajtaján, frusztráltan morogni kezdek, és még mélyebbre tolom az ujjaimat benne. Evie ellen tart, és a puncija kibaszott szorosan feszül rá az ujjaimra. A kilincset lenyomja valaki.

– Ez? – kiáltja Jonty, majd újra döngetni kezd.

– Igen – mondom dühösen, miközben az ujjaim még mindig a forróságában lüktetnek.

– Itt van Zee – mondja Jonty.

– A kurva életbe – mondom dühösen, miközben kirángatom az ujjaimat belőle, bedugom a számba őket és lenyalom a nedveit róla. – Miért van itt? – üvöltöm.

– Mert egy fasz…

Lehúzom Evie ruháját és elrángatom a faltól, mielőtt kinyitom az ajtót. Jonty ott áll és tekintete megtelepszik Evie kipirult arcán.

– Hol van? – kérdezem, ezzel magamra terelem Jonty figyelmét.

– A bárnál. Azt mondja, hogy beszélnie kell veled – válaszolja, majd újra Evie-re pillant és vigyorog.

– Még nem végeztem veled, kislány – suttogom a fülébe, majd megfogom a vállát és Jonty fele tolom. – Vidd ki a bárhoz – mondom, amint kilépek a folyosóra.

 Ahogy haladok végig a folyóson meg kell igazítanom a farkam, mert azzal fenyeget, hogy széthasítja a farmerem, és amint belépek a klubba egyből kiszúrom Zee-t, ahogy a bárnál könyököl. A faszfej. Felmér a tekintetével, mint egy seggfej. Jonty elvezeti mellettem Evie-t a bárhoz és Zee mocskos tekintete követi minden mozdulatát. Ahogy bámulja kibaszottul feldühít. Olyan fejet vág, mint aki mindjárt a gatyájába élvez.

 Fogcsikorgatva állok meg előtte.

– Mit akarsz, Zee?

– Tudod, hogy mit akarok, Ezra – vigyorogja.

– A válaszom nem változott, de ha megváltozik, akkor értesíteni foglak.

Tekintete kifejezéstelen marad, megrántja a vállát és tekintetét újra Evie-re szegezi. Végigmustrálja a testét, ettől megfeszül az állkapcsom.

– Ó, biztos vagyok benne, hogy meg tudom változtatni a véleményed – nevet.

– Menjünk az irodámba – sziszegem a fogaim között. Felcsillan a szeme, mert azt gondolja, hogy meg fogom adni neki, amit kér, de én csak azt akarom, hogy ne legyen Evie közelében.

Zee követ az irodámba és leül az asztalommal szembe. Dave azonnal felpattan, amit becsukom az ajtót, a lábam mellett köröz, amíg oda nem érek az asztalhoz és le nem ülök. Zee összefonja az ujjait maga előtt.

– Mondok én neked valamit, Ezra, amivel még egy kis időt tudsz nyerni magadnak.

Vigyorog, majd a képernyőre néz.

– Azt a lányt akarom – és természetesen az ujjával pontosan Evie-re mutat. Le akarom tépni a kibaszott ujját a kezéről és ledugni a torkán.

– Esélytelen.

– Ha kell fizetek is érte. Minden eladó, mindennek van ára – mondja, sötét tekintete összeszűkül, fejét oldalra dönti.

Kezemet ökölbe szorítom, majd elernyed, újra meg újra, mert küzdök az ellen, hogy elkapjam a fejét és kicsavarjam a nyakát, valóságos zenei orgia lenne a füleimnek.

– Menj és vegyél magadnak egy másik lányt.

– Lefogadom, hogy gyönyörű, amikor sír – mondja, felhúzza a szemöldökét és vigyorog.

– Befejeztük.

– Elfelejted, hogy a markomban vagy, Ezra.

Felpattanok és áthajolva az asztalon elkapom a torkát, átrángatva őt az asztalon.

– Kibaszottul nem vagyok senki markában és nem vagyok senki tulajdona – hörgöm. – Elfelejted, hogy ki vagyok. Tudok mindent rólad és Moorcoftról, bizonyítékom is van. Belekeversz engem és azzal önmagadat is gyanúba kevered. Ergo, nincs semmid.

Elengedem és köhögve esik vissza a székbe. Kiveszek egy cigit és meggyújtom, beszívom a sűrű füstöt, Zeevel farkasszemet nézünk.

– Megölsz és nem fog számítani, hogy mi van a birtokodban – mondja. – Akkor is el fogsz bukni.

Megvonom a vállam.

– Akkor úgy tűnik, hogy holtpontra jutottunk. Vagy mindketten elbukunk vagy egyikünk sem.

Vigyorogva az ajkát simogatja.

– Akkor semmi sem változott. Nem tudsz feldobni, nem tudsz megölni, de én el tudom venni a lányaidat, Ezra. Szóval, ha most eladod őt nekem, akkor adok érte százezer dollárt és békén hagyom a többi lányod… egy időre. De ha küzdesz ellenem, akkor elkezdem levadászni őket – sóhajt. – Egytől egyig, míg oda nem adod nekem őt is.

– Miért ő? – nézek rá. Evie gyönyörű, de nem ér meg százezret.

– Mert abban a pillanatban, hogy ránéztem, te úgy néztél rám, mint aki meg akar ölni – röhögve rázza a fejét. – Megmondtam, hogy mindent el fogok tőled venni, Ezra. Úgy tűnik, hogy nem érdekelnek a kurváid, de talán érdekel a saját kurvád. Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy rád fog gondolni, amikor megvágom, és addig dugom, míg ki nem vérzik.

Rácsapok az asztalra, Zee vigyorog, de elhallgat.

– Takarodj – ripakodok rá. – Még mielőtt ki nem töröm a nyakad.

Lassan feláll és kivánszorog az irodámból, mintha övé lenne a világ összes ideje.  Felkapom a piásüveget az asztalomról és meghúzom. Ezt így nem folytathatom. Nem vagyok hozzászokva, hogy megadjam magam, és már csak a gondolatától is felmegy bennem a pumpa, ezért valószínű, hogy valami ökörséget fogok csinálni. Lerohanok a lépcsőn, alig várom, hogy elvigyem Evie-t innen. Egy bárszéken ül, hosszú lábai kecsesen összekulcsolva, mosolyog valamin, amit Jonty mond neki. Jonty felé intek.

– Mond meg a kidobóknak, hogy soha többet ne engedjék be ide. – Bólint. – Kibaszott életbe! Azt hittem ez egy nyilvánvaló dolog – Jonty haragosan néz rám. Tudom, hogy feldühítettem, de bassza meg, az utolsó dolog, amire szükségem van az Zee. És most már tud Evie-ről.  – És a lányok legyenek zárlat alatt – mondom. – Hívd be őket és mondd meg nekik, hogy csak a klubból dolgozhatnak, nem mehetnek ki az útra, és a srácok kísérjék őket haza. Folyamatosan jönni fog, hogy levadássza őket.

Elkapom Evie tarkóját, egy marék hajjal együtt, és lerángatom a székről.

– Hazaviszlek – mondom.

– Nem kell hazavigyél.

– Ne veszekedj velem – az arcomat vizslatja, és biztos vagyok benne, hogy látja, hogy halálosan komolyan gondolom, mert lassan bólint és a nyakában lógó keresztet markolja.

A folyosó felé vezetem, elveszem Dave-t az irodámból és a hátsóbejáraton át távozunk.