Prológus + 1. fejezet

Prológus

Fordította: Jane

A konyha ajtaja nyikorogva nyílik ki, de nem fárasztom magam azzal, hogy hátraforduljak.

– Evelyn – szól rám apám dühösen. – Mit tettél? Te kárhozott!

Feltekerem a lángot, és nézem, ahogy az olaj bugyogni kezd a serpenyőben. Nem fogok tudomást venni róla. Evelyn, ez az ő hibája is. Suttogja egy belső hang. Nem védene meg. Ő volt az, aki azt mondta, hogy Zachariahnak igaza volt. Lehunyom a szemem, megrázom a fejem és igyekszem csendre parancsolni a belső démont, miközben megmarkolom a serpenyő nyelét.

– Evelyn! – felé fordulok, épp időben, hogy visszakézből arcon csapjon. Vér ömlik a számba. – Még mindig nem tanultad meg, hogy hol a helyed? Tizenkilenc év után is, még mindig egy kihívó kis kurva vagy, pont, mint anyád.

A szemeiből süt a düh és a harag, ahogy rám néz, összeszorítja az állkapcsát, miközben megrázza az öklét. Ez helytelen, Evelyn. Ez nagyon nincs rendjén. Hazugok. Bűnösök. Isten káromlók. Pofa be! Cselekedj helyesen. Szükséged van a bűnbocsánatra. Apa elkapja a tarkómat, és én összerándulok.

– Hogy lehetnék az emberek vezére, ha a saját lányom nem tudom rendre inteni? Isten szégyenletes alkotása vagy, undorító és romlott. Ráveszed a férfiakat arra, hogy bűnös cselekedeteket vigyenek véghez, és Isten utál ezért.

Gondolkodás nélkül lendítem meg a nehéz fém serpenyőt. Hangos csattanás hallatszik, amikor a fejéhez ér az edény, majd hátra zuhanva hangosat puffan a teste a csempepadlón. A sokk elhatalmasodik rajtam, ahogy nézem a fejéből szivárgó vörös folyadék patakot. Amikor térdre rogyok apám mellett, még mindig a kezembe szorongatom a serpenyőt. Hagyta, hogy Zachariah bántson téged. Felemelem az edényt a fejem fölé, és amennyire csak a kis testem engedi, lecsapok rá újra. Vér fröccsen szét a fehér csempén. Megvert téged. Újra lecsapok a koponyájára a nehéz fémmel. Szörnyeteggé tett téged Isten szemében. Most már nem én vagyok az, aki úja és újra lecsap, hanem az évek óta bennem élő démon, aki igyekszik a felszínre törni. Egy pillanatig minden elsötétül előttem, csak azt érzem, ahogy a karom újra elvégzi a feladatot, hallom a csontok roppanását, a tocsogást, ahogy az edény az összeroncsolódott arcába csapódik, de teljesen elveszítettem az önuralmam.

Kifulladva, zihálva, könnyek és vér keverékével mázolt arccal térek magamhoz. Elhajítom a serpenyőt, és négykézláb próbálok minél messzebb iszkolni az előttem heverő mészárlástól. Megtörlöm az arcom, de rájövök, hogy teljesen vér borít. A szívem remegő gombócként dobog a torkomban. Nézd mit tettél, Evelyn. Milyen koszt csináltál a tiszta konyhapadlón.

– Bocsáss meg azért, amit tettem. Mosd el ezeket a bűnöket – elcsuklik a hangom, mert a gyilkosság bűn, de nem érzek bűntudatot. – Bocsáss meg… – Semmiért. Nincs mit megbocsátani, mert ez az ember hagyta, hogy újra és újra bántsanak. Evelyn, azért tette ezt, hogy megtisztítson téged.

Az agyam emlékek forgatagában zuhan, de erőteljesen megáll egy ponton.

Sírok, mert Zachariah azt mondta, hogy meg fog ölni, ha elmondom valakinek, de inkább meghalok, minthogy továbbra is elviseljem a büntetés eme formáját. Apa rám néz. „Bűnt követtél el, Evelyn.” Rosszallóan csóválja a fejét. – „Négykézlábra.” Remegve teszem meg, amire kötelez, úgy, ahogy tanultam. Hallom, ahogy a régi szekrénye ajtaja kinyílik, és tudom, hogy mit fog elővenni. Nem erre számítottam, arra vártam, hogy megvéd, de nem kérdezek rá, mert azzal is tisztában vagyok, hogy ez is egy olyan bűn, amitől meg kell, hogy tisztuljak.

Kizárom a fájdalmat, ahogy a bőr a hátamba mar. Figyelmen kívül hagyom a szégyenletes neveket, amelyekkel apám illet, miközben vezeklek. Megtanultam elfogadni ezt. Azt tanították, hogy ez a fájdalom közelebb visz a megtisztuláshoz, hogy minden egyes heggel gyógyul a lelkem. Tökéletlenek vagyunk, és a bűneink csak a testünket kellene tönkretegyék, nem pedig a lelkünket. A bűneimre gondolok, miközben ütlegel, és mire végez, úgy érzem, hogy megtisztultam. Úgy érzem, hogy a testem megtört annak érdekében, hogy a lelkem gyógyulni tudjon, és azon tűnődök, hogy vajon a többi istenkáromlónak is ilyen-e a megtisztulás. Azon gondolkodom, hogy azok, akik csak meggyónják a bűneiket megbocsájtást nyernek-e, hiszen a bűnbocsánathoz fájdalomra van szükség.

– Evelyn?

Felpillantok és a húgom, Hannah, ott áll az ajtóban, holtsápadt, és tekintetét apa élettelen testére szegezi.

Mindketten szabadok vagytok, Evelyn. Fuss. Nyelek egy nagyot és felállok. A lábaim remegnek a testembe szétáramló félelemtől.

– Mennünk kell, Hannah. Isten azt mondta, hogy menjünk.

 

Első fejezet

Evie

Fordította: Jane

Négy évvel később

A katedrális nagy fa ajtaja nyikorogva tárul ki, én meg bezuhanok a sötétségbe. Végigsimítok a fapadokon, úgy haladok az oltár felé, amit elérve térdre rogyok.

– Oldozz fel – suttogom, a hangom elcsuklik. A sietős szavaim visszhangzanak a boltíves tetőről és egy olyan válaszra várok, amelyet tudom, hogy soha nem fogok megkapni. – Bocsáss meg Uram azért, amit tenni fogok… – lehajtom a fejem és a szívem összeszorul. 

Bevallani a bűneimet, bocsánatért esedezni, még mindig nem fogtam fel ennek a lényegét, mert soha nem érzem azt, hogy meg lennék bocsájtva. Hogy oldozhatna fel az az egyszerű dolog, bocsánatért esedezek, minden bűnöm alól? Hol a bűnhődés, ha nincs fájdalom? Összeszorítom az öklöm, homlokomat a lépcsőn nyugtatom és hallgatom a saját lélegzetem. Ki és be, majd újra ki…

– Kérlek, vedd el a szépségemet és használd fel úgy, ahogy jónak látod… – A szépség gonosz fortély, Evelyn. Felelevenedik egy emlék, amikor apám azért vert meg, mert egy férfi szépnek nevezett. Körmeimet a szőnyegbe mélyesztem, ahogy önkéntelenül is elvesztődöm az emlékben.

– Meg se moccanj! – üvölti. – Ne sírj! Köszönd meg Istennek, hogy megengedi, hogy valaki megtisztítson a bűneidtől. Meg fogod tanulni szeretni ezt a fajta fájdalmat, mert ez az egyetlen, ami tisztán tud tartani! – Az öv újra a bőrömbe mar, és visszatartom a levegőt, kényszerítem magam, hogy a hátam hajthatatlan maradjon, hogy fogadni tudja a fájdalmat. – A szépség az ördög ajándéka, és annak ellenére, hogy tizennyolc évig imádkoztam érted, az ördög még mindig benned lakozik. Pont, ahogy anyádban is. – Egy újabb hangos suhintással a bőr a vállamon csattan. – Imádkozz, Evelyn – mondja olyan dühösen, hogy attól félek, hogy ezúttal addig fog ütlegelni, míg bele nem halok. – Imádkozz, hadd halljam!

Becsukom a szemem, szorosan összezárom és kifújom a bent tartott levegőt.

– Édes Istenem, kérlek, bocsáss meg a csalfa szépségem miatt. – Suhintás. A hirtelen fájdalomtól elakad a szavam a mondat közepén, de igyekszem minél gyorsabban folytatni az imát. – Kérlek, segíts, mert nem akarok kísértés lenni senki számára. Nem akarok bűnös, kárhozott lenni.

– Te magad vagy a bűn, Evelyn. Nem a bűnös. Te vagy a bűn, a csábítás, és sokkal keményebben kell imádkoznod ahhoz, hogy felszabadulj a bűneid alól. – Lecsapott rám újra.

– Bocsáss meg! – kiáltom könyörögve. – Bocsáss meg, hogy romlott vagyok, hogy az ördög alkotása vagyok. Bocsáss meg azért, mert csábítást jelentek mások számára, esedezve könyörgöm. – Újabb ütés. Az öklöm még jobban rászorul az ágyam fatámlájára. Könnyek gördülnek végig az arcomon, és zokogni akarok, szipogni, de tudom, hogy csak rosszabb lenne tőle. Még több rosszra van szükség ahhoz, hogy teljesen megtisztulj. Visszanyelem a könnyeimet. – Bocsáss meg! Oldozz fel! Bocsásd meg a bűneimet!

A régi katedrális harangjai megkondulnak, a mély hang kiszakít a rémálmomból. A szívem a torkomban dobog, a testem teljes egészében izzadtság borítja.

– Bocsáss meg. Ámen! – zihálom, ahogy igyekszem magamba szívni az engem körülvevő csendet.

Felemelkedem az oltárról és elindulok végig a sorok között. A nehéz ajtó morogva tárul fel, és a szembe csapó fagyos szél szétborzolja a hajam. Összehúzom a kabátomat, kilépek a járdára, és a manhattani tömeg azonnal elnyel.

Jó pár férfi elhalad mellettem, megbámulják a testemet. Tekintetük végigsiklik a meztelen lábaimon, én meg igyekszem leráncigálni a szoknyámat. Ha nem lennék szép, békén hagynának. Egy adott ponton azért imádkoztam Istenhez, hogy vegye el a szépségemet, de megtanultam szeretni eme tulajdonságom és eszközként használni. Tudod, a szépség és a szex a legerősebb fegyverei egy nőnek, amelyekkel pillanatokon belül térdre kényszerítheti a férfiakat, majd ott hagyva őket esdekelve, kegyelemért könyörögve. És én azt akarom, hogy könyörögjenek nekem.

Annak ellenére, hogy csak egy rövid távot kell megtennem Matthew lakásáig, mégis mire odaérek, majdnem jéggé vagyok dermedve. Kopogok és várok. Egy hónappal ezelőtt, nem voltam több, mint egy kurva Matthew számára. Valaki fizetett neki, hogy része legyen egy jó dugásban. Az első alkalom után, amikor pénzért dugtam vele, követni kezdtem őt több héten keresztül, végignéztem, ahogy minden este más-más kurvát visz haza. De megváltoztattam ezt.

Az elmúlt pár hónapot azzal töltöttem, hogy meggyőztem őt, hogy akarjon engem, hogy úgy érezze, hogy szüksége van rám. Hogy szeressen belém, de ez az egész egy hazugság, mert az utolsó dolog, amire szüksége van, az én vagyok. Én a halál vagyok beöltözve a legmélyebb vágyának: egy gyenge nőnek. Csakhogy én nem vagyok gyenge.

Az ajtó kinyílik, és ott áll Matthew mosolyogva, kezében egy sörrel.

– Szia, Matthew – köszönök neki mély, csábos hangon, majd bemegyek, becsukva magam mögött az ajtót. Elkapja a derekamat, magához húz és torkát beteges morgás hagyja el. Az undorító kis kezei a seggemre tapadnak, majd megszorítja.

– Kibaszottul dögös vagy – mondja, majd szája a nyakamra tapad, forró lehelete a bőrömet égeti, amikor megszólal. – Olyan ennivaló az illatod.

Lenyelem a torkomba felgyülemlett savat, és kipréselek magamból egy kuncogást. Őszintén, olyan, mintha belém lenne vésve, hogy összeránduljak, ha egy férfi megérint. De a szex egy út a végcélom felé, valami, amivel óvatlanná tehetem őket, és amivel tudomást szerzek az összes gyengeségükről.

A folyóson keresztül az ágyhoz vezet, keze ügyetlenül öleli körül a testem, a domborulataimba kapaszkodva. Amikor a lábam az ágynak ütközik, elejtem a táskámat, majd szempilla rebegtetve csábos mosolyt villantok felé. Az alsó ajkába harap, majd áthúzza a pólóját a fején. Kényszerítem magam, hogy végighordozzam a pillantásom a testén, a hasa lapos, kidolgozott izmokkal, a karjai is tökéletesek. Nagy kár, hogy ekkora egy szaralak. A tekintetem lejjebb siklik az ágyékára, majd ott is marad, mert a férfiak azt szeretik, ha istenítik őket, és én most pont azt akarom elhitetni vele, hogy kívánom őt. Hadd higgye azt, hogy azt szeretném, ha a mocskos kezei a testemen bolyonganának.

– Amit tenni fogok veled… – dörmögi, miközben feltolja a szoknyám a derekamra és lehúzza a tangámat, félredobva azt. Amit én fogok veled tenni.

Amit én akarok az az, hogy könyörögjön megbocsájtásért, miközben elvágom a torkát, de az évek alatt rájöttem, hogy a vér mindent mocskossá tesz. Megismered az embert, kipuhatolod, hogy melyek azok a módszerek, amelyek által meghalhatna, és soha senki nem kérdőjelezné meg, és ez a férfi itt – bocsáss meg Istenem –, ez a férfi túl fogja adagolni magát, akár az én kezem által, akár anélkül. Tudom, hogy drog problémája van, mert amikor először törtem be a lakásába, egy egész arzenálnyi drága narkót találtam kiterítve az asztalon. Minden családtagja és barátja azt fogja hinni, hogy egy sima túladagolás és eltemetik jó mélyen. Ahogy ezen elmélkedem, Matt szétfeszíti a combjaimat és a lábaim közé temeti az arcát. Lehunyom a szemeimet, és küzdök a bűn érzetével, amely úgy mászik végig a testemen, mint holmi rovar. A szája forró, nedves és mocskos. Nem engedem meg magamnak, hogy élvezzem az érintését, de eljátszom neki. Nyögni kezdek, a hajába markolok, a csípőmet oda nyomom hozzá, valósággal meglovagolom az arcát, miközben azt parancsolom neki, hogy dugjon meg. A nevét kiáltom, elhitetem vele, hogy egy isten, holott nem több, mint egy romlott vétkező.

Hirtelen már nem kényeztet a szájával, hanem felfele mászik az ágyon, letolva nadrágját, kiszabadítva a kemény farkát. Fölé hajolok, ajkaim centikre vannak az övéktől.

– Várj – suttogom, majd a kezembe veszem a farkát. Olyan erősen akarom szorítani, hogy elállítsam a vérkeringést, míg a makkja el nem lilul, és el nem zsibbad, de nem teszem. Csak elképzelem magam előtt a jelenetet, miközben kezemet fel-le mozgatom a merevedésén.

– Várni? A farkam robbanásra kész, Evelyn.

– Ah-ha – mondom, majd lenyúlok a táskámért, kiveszem belőle a gyógyszeres dobozt, egy marék kék tablettát szórok a tenyerembe. Rájuk pillantok, gyorsan megtalálom azt, amelyikre A betű van írva. Kiveszem, majd a nyelvem hegyére helyezem, és lenyelem. Kinyújtom a kezem felé, mosolygok, mert én csak egy Aszpirint vettem be, de ő nem ezt fog.  Felhúzza a szemöldökét, úgy néz le rám.

– Mi ez?

– Méreg – nevetek. – Ó, ne már Matthew, egy kis pörgető. Ne mondd, hogy nem szoktad használni? Tudom, hogy igen.

A legtöbb férfi tudná, hogy sose bízzon egy kurvába, de tény, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi kurva…

– A picsába is, hol voltál egész eddigi életem alatt? – nevet önelégülten, majd elvesz egy pirulát, ráteszi a nyelvére és lenyeli. – Szép, mocskos és még azt is tudja, hogy hogyan kell szórakozni.

– Ó, csak rád vártam, édesem. Csak pont terád vártam…

Elveszem a gumit az éjjeliszekrényről, feltépem a fogaimmal és legörgetem a merevedésén. Fölé guggolok, majd leereszkedek a farkára. Az, hogy én dugom meg őt nagyon mocskossá tesz, de a végeredmény miatt megéri. Újra és újra imádkozni fogok a megbocsájtásért, mivel biztos vagyok benne, hogy Isten megérti, hogy egy férfi akkor a leggyengébb, amikor mélyen bele van temetkezve egy nőbe. Tekintetem Matthewra szegezem, intenzíven bámulom, miközben meglovagolom, először lassan, majd egyre gyorsítok a tempón.

Mereven bámulom őt, mert még szükségem van egy dologra, mielőtt meghal. Teljesen uralkodni akarok fölötte.

– Mondd, hogy szeretsz – kérem, mire összehúzza a szemöldökét, én meg abbahagyom a mozgást.

– Mi van? – kérdezi.

– Mondd, hogy szeretsz.

– Hát én… – nevet– most milyen szerepet játszunk?

Forróság önti el az arcom, nincs időm ilyen játszadozásra.

– Csak tedd meg, mondd ki – mondom, lassan mozgok a fonnyadt kis farkán.

– Szeretlek, Evelyn – mondja félig szarkasztikusan.

A bennem lakozó démon lelázad, mert hazudik, nem szeret. Úgy tesz, mintha szeretne, ahogy tetette, hogy szereti azt a lányt, akivel előttem volt, és ugyanezt játszaná el azzal is, aki utánam jönne, ha nem ez lenne az utolsó éjszakája a földön. Minden férfi hazudik. Soha nem mentene meg vagy nem védene meg. Csak egy eszköz vagyok, akit használ és eldob, de nem Matthew, nem így lesz, mivel ma este én doblak el!

Tíz perccel később izzadtság folyik végig a melleim között, ő pedig zihál. A ruhámba kapaszkodik, letolva a melleim alá. A tekintete ködössé válik, majd kitágul a pupillája. Küzd ellene, Evelyn. Nagyra nyitja őket, majd bármennyire is küzd, becsukódnak. Apró izzadtság cseppek keletkeznek a homlokán, majd végigfolynak a halántékán. Folyton nyaldossa az ajkait, és tudom, hogy azért teszi, mert teljesen kiszáradt a szája. Keze a mellkasomról az ágyra esik, mialatt én keményebben lovagolok rajta.

– Nézz rám – mondom, mire szemei nehezen, de kinyílnak. – Nézz rám.

– Én nem… – szavai elakadnak, szemei úgy forognak ide-oda, mintha örvényben lennének. – Mit tettél? Az… én nem érzem…

Keményen, gyorsan és dühösen nyomom oda magam az ágyékához. Dühös vagyok, mert nem én vagyok a bűn forrása, hanem ő. És most kiiktatom ezt a kis szennyfoltot erről a világról. Jót cselekszem. Elérkezett az ítéletidő számára, és bűnösnek találtatott. És a vezeklés a bűneiért a halál.

Nem mozgok már rajta, hanem a hasára ülök, és lenézek rá. Az arca megrándul és eldeformálódik, és már mást sem látok magam előtt, csak Zachariaht, a kék szemeit, a sötét haját. Az embert, aki újra és újra megtört, a férfit, aki bűnössé tett. Aki miatt megöltem az apámat, aki arra kényszerítette a húgomat és engem, hogy elszökjünk otthonról. Az embert, aki arra késztette Istent, hogy engem válasszon ki a halál angyalának, aki megöli azokat a férfiakat, akik olyanok, mint ő. Minden egyes alkalommal, amikor megölök egy férfit, nem látok mást magam előtt, csak Zachariaht, mert nem akarok mást jobban e földön, mint megölni őt, és minden férfi, akit megölök, közelebb visz ehhez. Elpusztítok egy apró, jelentéktelen részt abból a sátáni részből, ami bennem él.

– Ezt érdemled, Zachariah. Te tetted ezt magaddal.

Nézem, ahogy Matthew levegő után kapkod, az élet egy értékes dolog, de nézni, ahogy az ördög kiszívja belőle a lelket, mint egy örvény, gyönyörű dolog. Most már nem küzd a halál ellen, hanem elfogadja azt. A szemei lecsukódnak, mellkasa reszketve emelkedik. A mellkasára fektetem a fejem, és hallgatom, ahogy a szíve kőkeményen küzd minden egyes dobbanásért. Lemászok róla, mellé fekszem, majd vigyorogva végig húzom az ujjam a kidolgozott hasizmain.

– Az olyan férfiak, mint te, sokkal rosszabbat érdemelnek ennél, de ha élvezném a dolgot, akkor az már bűn lenne, nem igaz?

Még fekszem ott egy percig, míg a zihálása abbamarad, és a mellkasa nem mozog már. Lemászok az ágyról, lehúzom a szoknyámat, és megigazítom a hajam. Üveges tekintete a plafonra mered, ajkai résnyire szétnyílnak. Fogok pár pirulát és szétszórom az ágyon. Ha megérkezik a rendőrség, majd azt fogják gondolni, hogy túl sok drogot vett be. És a valóság az, hogy így is történt…

Elveszek egy törlőkendőt a fürdőből, leveszem róla az óvszert, megtörölközöm, majd begyömöszölöm a táskámba. Kifelé menet megpillantok egy Bibliát a könyvespolca közepén. Odamegyek, leveszem, és a hónom alá csapva elhagyom a házat.