23 - 24. fejezet

 

Huszonharmadik fejezet

Evie

Fordította: Katie

Órák óta álldogálok itt, és már nem érzem az ujjaim, valamint alig állok a lábaimon. Ez az ő büntetése, de rám nincs hatással. Minden egyes eltelt másodperccel a bűneim felemésztenek. Bocsánatot kell nyernem, hiába tagadta meg tőlem Ezra. A pulzusom szapora, kapkodva veszem a levegőt és aggódom, hogy talán soha nem jön vissza értem. Talán hagy itt meghalni, bűnbocsánat nélkül. És akkor a pokolra fogok jutni.

Megnyikordulnak az ajtó zsanérjai és meghallom a nehéz lépteit, ahogy átszeli a szobát. Egyetlen szó nélkül kinyitja a csuklómon levő bilincseket. A kezem mellém hullik. Az ujjaim lüktetnek, miközben újra megindul bennük a vérkeringés. Megfordulok és gyanakvón nézek rá. Nem hinném, hogy újra fel akarom Ezrát dühíteni, mert most tanultam meg, hogy a düh nem feltétlenül vezet megbocsátáshoz, annál inkább tagadáshoz.

– Sajnálom – suttogom. – Megbocsátasz?

Nagyot sóhajt és a szemembe néz.

– Nem bocsátok meg. – Megragadja a tarkóm, közelebb húz magához, amíg az ajkai szinte súrolják az enyémet. – Kedvellek, kicsi gyilkos. Addig akarlak bántani és baszni, amíg sírni nem kezdesz, mert az enyém vagy, szóval, ha még egyszer valaki farkát a szádba veszed, kibaszottul meg foglak ölni.

Nyelek egyet és bólintok. A testéből áradó forróság nagyon jó érzés a meztelen bőrömön. Fel van öltözve, rajtam pedig csak egy tanga van. Szeretem az érzést, hogy irányítani és birtokolni akar engem. Ártatlannak és mocskosnak érzem magam, akarnak, de nincs rám szükség. Nem kellene akarnom őt, mert ő gonosz; elvonja a figyelmem, de én csak egy ember vagyok. A sötét szemei felcsillannak, miközben tanulmányoz, és én könyörögni akarok neki, hogy szeressen.

– Most szedd össze magad, velem jössz – utasít.

Kinyitom a szám, hogy megkérdezzem, miért, de ő felhúzza a szemöldökét. Ne tegyél fel kérdéseket. Ezért inkább bólintok.

– Helyes – önelégülten elvigyorodik, és kisétál a szobából. Boldogan követem, mert ő a rögeszmém. Nem vagyok büszke rá, de elismerem, hogy szükségem van rá, a fájdalomra, amit kapok tőle, a testére, a bűneire.

 *****

Ezra kinyitja a lakása ajtaját, Dave beront, a kandallóhoz rohan és körözni kezd az ágya körül. Ezra lakásának illata körbe ölel, és emlékeztetem magam, hogy nem kell tudnia arról, hogy többször jártam már itt. Nem örülne neki.

A bőröndömet egy puffanás kíséretében dobja a folyosó padlójára.

– Lefekszem. – Áthúzza a pólóját a fején és a szoba felé indul, ahol a vörös hajút megbaszta.  Amikor lekapcsolja a villany, pánik önt el.

– El kell mennem a templomba – bököm ki. Csak meg kellene fordulnom és elmennem, de valami oknál fogva, úgy érzem, szükségem van az engedélyére. Mert birtokol téged, Evelyn.

Ezra szembe fordul velem. A sötét szemei megtalálják az enyémeket és én el akarok tűnni előle.

– Templomba? – nevet, miközben összefonja a kezeit a hatalmas, meztelen mellkasa előtt. – Templomba akarsz menni?

Nem várhatom tőle, hogy megértse. Nem vallásos. Szóval ahelyett, hogy magyarázkodni kezdenék, bólintok és az ajtó felé indulok. Abban a pillanatban, ahogy a kezem a kilincshez ér, a keze a csuklómra kulcsolódik és visszaránt, neki a kemény testének.

– Nem mész a kibaszott templomba, Evie. Reggel hat óra van és hacsak nem volt részed egy kényelmes ki szunyókálásban azon a kereszten, aludnod kellene.

– Nem tudok…

Megérzem a meleg leheletét a nyakamon és a combjaim megremegnek. Azt akarom, hogy bassza ki belőlem a bűnbocsánatot, és rádöbbenek, hogy ez mennyire borzalmas. Ellazulok a karjaiban, amikor helyette a templom felé kellene tartanom. Olyan, mint a pusztító tűz, ami elszív minden oxigént a levegőből, megfojt, nem kapok tőle levegőt. Nem vagyok benne biztos, hogy ebben a pillanatban mit akarok jobban, a bocsánatot vagy őt, és ez megrémít.

Megpróbálok kiszabadulni a szorításából.

– El kell mennem… – A szorítása erősebb lesz. – Kérlek. – A bűntudat élve felfal.

Az ajkai súrolják a nyakam, forróság önt el.

– Mire van szükséged, édesem? Imádkozni akarsz? Ha van kedved, előttem letérdelhetsz – kuncog és a mellkasa megremeg a hátamnál, amitől a gerincemen borzongás fut végig. A mondanivalójára fel kellene háborodnom, és ez is történik, de nem annyira, mint amennyire térdre akarom magam vetni előtte és imádni akarom – a farkát és mindenét, mert ő a legfinomabb kísértés.

Kiszakítom magam a kezei közül és felé fordulok.

– Bűnbocsánatot kell nyernem – mondom.

– Miért? – Úgy néz rám, mintha mocskos lennék, és azonnal elszégyellem magam.

A szívem a torkomban dobog, izzadtság borítja be a homlokom, miközben a szemem lassan bebarangolja a meztelen felsőtestét és az azt beborító mintákat. Miért van szükséged bűnbocsánatra, Evelyn? Mondd meg neki. Nyelek egyet.

– Mert akarlak téged – suttogom a szavakat, a szavak megakadnak a torkomon, miközben elképzelem, ahogy megbaszom.

Pimaszul elmosolyodik, megragadja az arcom, a hüvelykujjával megsimítja a szám szélét. Ettől az egyszerű mozdulattól kénytelen vagyok a szemem lecsukni és a testem úgy reagál rá, mint egy buja ribanc.

– Miattad csinálok ilyen szörnyű dolgokat – mondom, majd nagyot nyelek. – Elvonod a figyelmem a munkámról, Ezra. Miattad esek bűnbe. Meg kellene ölnöm, ahelyett, hogy baszok veled – vallom be.

Közelebb jön hozzám, amíg meg nem érzem a lélegzetét az ajkaimon, amíg a nyelvemen nem érzem a whisky ízét. A kezét végigfuttatja a testemen, nekem pedig eláll a lélegzetem. Megragadja a combjaim és felemel, nekitol az ajtónak. A meleg teste a combomnak nyomódik, ahogy a csípőjével odaszegez.

– Akkor ess bűnbe, kicsi gyilkos – kísért meg egy erkölcstelen mosollyal. – Én meg fogok neked bocsátani.

Akarom. El akarok merülni a bűnben vele.

Az ujjait becsúsztatja a ruhám alá, végigsimít a bugyimon és aztán letépi rólam. Nagyon jó érzés, ahogy az izmos hasa a meztelen puncimnak nyomódik és elfojtok egy nyögést. A teste olyan, mintha Apollóról vagy Zeuszról mintázták volna, ő egy hamis isten. Egy gyönyörű, hamis isten, akit meg fogok semmisíteni, mert imádom. De ő azt akarja, hogy bűnbe essek. Azt akarja, hogy emésszenek el a lángok a bűneivel együtt, hogy bűnbocsánatot nyerhessek. Ezra az istenem akar lenni, és nekem nem kellene hagynom ezt, de nem tehetek mást. Azt akarom, hogy birtokoljon. Ugyanazokat a szörnyű dolgokat akarom. Neki akarom adni a könnyeim. És Istenem, bocsáss meg ezért, mert ennek a férfinak a bűnei nagyon finomak.

A kezeit lecsúsztatja a lábamon, aztán felemel, egészen addig, míg a combjaim a válla köré nem tudom fonni.

Felnéz rám, féloldalasan vigyorog.

– Ez bűn? – kérdezi, mielőtt beletemeti a fejét a sóvárgó puncimba.

Várakozón nézem, ahogy a forró nyelvét belém dugja. Megnyalja a duzzadt csiklóm és én sutba dobom az erkölcseim, leborulok a lába előtt. Hogyan nézheti ki valami, ami ennyire közönséges ennyire tisztának? A kezeimmel a kócos, szőke hajába túrok, belekapaszkodok, miközben szétesek, darabról darabra. Ezra lefejti rólam a méltóságom, a tisztaságom, amíg meztelen és védtelen nem leszek. Úgy nyal, mintha én lennék az életet adó víz, kegy és tisztaság. A nyelve kegyetlenül és határozottan feszül nekem. Himnuszként tör ki belőlem a nyögés, ő is felnyög és a fogai közé veszi a csiklóm. Megtörök, a nevét sikítom, miközben a combom megfeszül az arca körül.

De ő nem áll le. Tovább basz a nyelvével, amíg már nem bírom tovább. A vágy keveredik a fájdalommal. A testem önkéntelenül elhúzódik tőle. Ezra nevet és rácsap a combom külső felére, mielőtt letesz. Lecsúszom a földre, semmi erő nincs bennem, hogy megtartsam magam, de ő megfog és felhúz. Az ajkait az enyémekre nyomja. A nyelve betör a számba és arra kényszerít, hogy megízleljem magam. A merevedése az érzékeny bőrömnek nyomódik, amitől eláll a lélegzetem és szédülök a saját bűnöm ízétől a nyelvemen.

– Nézd – mondja a számnak. – Mint a mennyország – rám kacsint és ellép tőlem.

Kapkodva veszem a levegőt, miközben bűntudat önt el. Nem csak elmerülök a bűnben; tulajdonképpen az ellenséggel bújok ágyba. Romlott vagyok és mocskos, nem érdemes arra, hogy az Úr munkáját bevégezzem.

Erkölcstelen, mocskos és érdemtelen vagy. Hallom Zachariah szavait a fejemben és düh önt el. Bűnbe estem. Lemondtam az életben betöltött szerepemről, a test öröméért. Az ima itt nem segít. Az Úr nem fogja meghallgatni az imáim, amíg meg nem büntetnek azért, amit tettem.

– Bánts engem – sikítom kétségbeesetten. – Muszáj, hogy bánts. – Könnyek homályosítják el a látásom és térdre esem, megragadom Ezra kezét és felém húzom, miközben bűnbánatért könyörgöm.

– Megmondom, Evie – leguggol előttem, a fejét rázza, miközben a szenvedésem nézi. – Efelett nincs hatalmad. Akkor bántalak, amikor bántani akarlak.

Bűnbocsánatot kell nyernem. Felemelem a kezem és olyan keményen ütöm meg az arcát, hogy a feje átfordul a másik irányba. Megmozgatja az állkapcsát ide-oda, az orrlyukai kitágulnak, a mellkasa dühösen hullámzik. Bántani fog.

Felmordul, majd visszakézből arcom csap. A földre esek, a vér rezes ízét érzem a számban. Sokkal többre van szükségem ahhoz, hogy bűnbocsánatot nyerjek. Akkor a kezei a nyakamra fonódnak, a teste az enyémen és ebben a kis fájdalomban megérzem a megkönnyebbülés apró szikráját.

– A kibaszott életbe! – kiabál. – Kibaszottul megint megütöttél, Evie és ezért a véredben fog fürdeni.

– Bántanod kell! Vedd a vérem! – sikítom, mire Dave felpattan az ágyából és berohan a hálószobába.

– Mi a picsa? – Az arca alig pár centire van az enyémtől. – Miért akarod ennyire kétségbeesetten, hogy bántsalak, hah? – Ezra a szemebe néz, a szabálytalan lélegzete lehűti a véres ajkaim.

– Bűnbocsánatot kell nyernem… – fulladozom, a pulzusom fájdalmasan lüktet a szemem mögött.

– Miért? – A szemi felvillannak, és úgy gondolom, az a düh a fekete szemeiben. Az ujjai szorosabban feszülnek a nyakam köré és én megragadom a kezeit, pánik önt el, ahogy egyre kevesebb levegőhöz jutok. Fájdalom kell, nem a halál. Még nem fejeztem be. Erősebben szorít, a körmei a bőrömbe vájnak, majd hirtelen elenged. Levegő után kapkodok és köhögök, felnézek rá a földről.

– Miért? – ismétli meg, sokkal nyugodtabban.

– Mert… – levegő után kapkodok, még mindig próbálom a zakatoló szívem lenyugtatni. – Mert attól tisztának érzem magam.

Fölém hajol, a kezei a fejem két oldalán. A tekintete vádló és becsukom a szemeim, hogy ne lássam a bírálatot benne.

– Érted ugye, hogy ennek semmi értelme?

– Nem érted a vallásom – nyitom ki a szemeim. Tanulmányoz, a szemei bejárják az arcom. Némán hagyom, hogy felmérjen. Minél többet csodálom a szépségét, annál inkább néz ki az ördögnek. A szemei üresek, sötétek és feneketlenek; az ajkai bűnre csábítanak. A teste maga a kísértés. Ő az ördög, Evelyn. Magával visz a pokolba. – Nincs bűnbocsánat fájdalom nélkül – mondom. – A fájdalom megtisztít az olyan erkölcstelen dolgoktól, mint amilyen te vagy, Ezra. A fájdalom felszabadít.

– Ó, képes vagyok rá, hogy a véred vegyem, édesem, de te egy kurva és gyilkos is vagy. Nagyon biztos vagyok benne, hogy a te Istened átkozottul többet akar egy kis fájdalomnál, mielőtt átenged a fénylő, fehér kapuin. – A fogaim megcsikordulnak egymáson. – Te csak egy mocskos kis kurva vagy… – suttogja a fülembe.

– Te akartad ezt. Te kérted, Evelyn. – Zachariah szorítása lazul a combomon. – Úgy viselkedsz, mint aki nem szereti ezt, de csakúgy, mint a többi francos kis ribanc, csak a bűnös dolgokat akarod. Egy tisztességes porcikád sincs. – Érzem a meleg leheletét a bőrömön, amitől epe ízét érzem a torkomban. – Ha bárkinek is beszélsz erről, elvágom a torkod, miközben alszol, ígérem neked – suttogja, miközben felemelkedik rólam. Nem tudom a bennem kavargó mocskos érzéseket kizárni. Nem tudom a lábam közt lüktető fájdalmat megállítani.

Zachariah rám dobja a trikóját és az ajtóhoz sétál.

– Takarítsd fel ezt a szart, te mocskos ribanc. – Megragadja a kilincset és felém fordul. – Ajánlom, hogy imádkozz bűnbocsánatért, amiért erre kényszerítettél, Evie. Pontosan olyan vagy, mint a nő, akiről a neved kaptad, bűnre csábítod az embert. Szégyelld magad. – Kinyitja az ajtót és eltűnik, én pedig magamba süllyedek. Elmerülök az önutálatban, a gyűlöletben, az értéktelenségben és a bűnben. Bűnös vagyok, és az egyetlen dolog, ami megmenthet, ha megbánom.

A bennem levő kis démon mintha a mellkasom szaggatná szét és én csak Ezra torkához akarom tartani a kést és látni akarom, ahogy az utolsó cseppig a földre csöpög az élénkvörös vére. Nem sokban különbözik Zachariahtól. Nem sokban különbözik a többi férfitől. Nem vagyok ribanc. Nem vagyok az ő ribanca. Én jó vagyok.

 

Huszonnegyedik fejezet

Ezra

Fordította: Shyra

 

Evie ledermed, az arckifejezése üres. – Nem vagyok kurva – sikítja. – Rossz férfiakat ölök. Szörnyen rossz férfiakat. Én jót teszek. Te pedig bűn vagy, Ezra – a mellkasa megemelkedik, ahogy mély levegőt vesz.

Ellépek tőle, és a közeli falnak támaszkodom, majd a hajamba túrok. Még mindig a hátán fekszik, a mennyezetet nézi, és azt hiszem, Istenhez beszél. Tudtam, hogy Evie egy kicsit buggyant. Egy lány sem képes arra, hogy elviseljen egy ilyen verést, de ő kibaszottul őrült. Az emberek csak úgy nem válnak ilyenné, hanem átformálják, agymosottak lesznek. Ahogy én is átprogramoztam magam, hogy ne érezzek bűntudatot a dolgok miatt, amiket teszek, úgy Evie-t is átprogramozták, hogy szégyellje magát, hogy úgy érezze, mintha valami szentséges szarságot törne meg.

Úgy véli, hogy a hite megmenti őt, hogy az Istene megbocsátást nyújt neki.

Anyám azt mondta, hogy Isten szereti őt, és egy nap meghallja az imáit és megment minket. Anyám egy drogfüggő kurva volt, aki huszonhat éves korában meghalt. Egy mocskos ringyó volt, aki pénzért dugott rohadékokkal, hogy fizesse a függőséget. A vallás szart se tett érte, és az biztos, hogy kurvára értem se. A vallás csak megfutamodás. Ez csak ürügy az embereknek, hogy dagonyázzanak az elbaszott életükben, mert „Isten majd megmenti őket”. Tudod mit? Az egyetlen ember, aki megmenthet téged, te magad vagy. Ha van valami, amire nincs időm, az a vallás.

Evie továbbra is az orra alatt motyog megbocsátásért könyörögve, hogy ő nem bűnös. Nem fogok hazudni, az ilyen csajokat… általában kidobom az utcára, és gyorsan elhúzom onnan a csíkot. De a könnyű szex, gyilkolás és pénz kibaszott világában sok minden kell ahhoz, hogy engem valóban érdekeljen valami, és Evie végtelenül szórakoztat. Van benne valami, amivel magához édesget, több mint a szűk puncija és az övek iránti szeretete. Annyira elcseszett. Eltompulok mellette. Csak azt akarja, hogy rendelkezzem vele és birtokoljam, igazán birtokoljam, és nem azért, mert szeretni akar, vagy baszni velem, hanem mert erre van szüksége.

- Templomba akarsz menni; akkor elviszlek a kibaszott templomba – sóhajtom.

Oldalra fordítja a fejét és rám pillant. – Nem érted – rázza meg a fejét. – Csak annyit tettél velem, hogy kivered belőlem az undorító bűnt. – Térdre húzza magát.

Végighúzom az ujjaim az arcán. – Meg foglak dugni, amikor meg akarlak, édesem, és akkor foglak bántani, amikor bántani akarlak.

- Kérlek, Ezra – lehunyta a szemeit. – Soha nem éreztem még magam olyan tisztának, mint amikor megversz.

Szavaitól megkeményedik a farkam. – Kurvára vetkőzz. – Nem tudok ellenállni. A szavaival eléri, hogy megtegyem.

Engednem kellene a kibaszott őrültségének? Természetesen én, én vagyok, de néha az olyan romlott teremtmények, mint mi vagyunk, találkoznak a sötétségben.

Szó nélkül áthúzza a ruháját a feje fölött, és hosszú lábain letolja a csipkebugyiját. Végignézek egészen a csípőjéig lefutó hegen.

A válla fölött rám néz. – Kérlek – könyörgi.

Összeszorított fogakkal csatolom ki az övem. Megragadom a haját és hátrarántom a fejét. – Hajolj előre a kanapén – parancsolom.

Előrehajol, kiváló rálátást nyújtva a seggére és puncijára. Addig fogom verni és baszni, amíg már nem visel el többet.

*****

Pár nap múlva kezdem azt hinni, hogy Zee megfogadta a tanácsomat és lelépett. De hagyni őt elmenni, miután elvette a lányaimat, arra késztet, hogy szétverjek mindent. Nem egyezik meg a természetemmel, hogy félretegyem, de néha okosnak kell lenni. De természetesen soha semmi sem egyszerű.

Kopognak az irodám ajtaján, és Jack lép be, egy dobozzal a kezében.

- Csomagod jött, főnök.

Egy pillanatra felnézek a laptopomról. – Valószínűleg a bárnak jött – bocsátom el ezzel.

Megvonja a vállát és ledobja az asztalomra, mielőtt kimegy és visszatér a figyelmem az italok megrendeléséhez.

- Nem nyitod ki? –kérdezi Evie a kanapéról.

Ránézek és felhúzom a szemöldököm. – Türelmetlenség? – Kiveszek egy ollót a fiókból és előrenyújtom. Feláll és érte nyúl. – Vissza is akarom kapni – mondom, mielőtt elengedem. Különben mielőtt feleszmélnék, találnék egy rohadékot ollóval a mogyoróiban.

A szemét forgatja, mielőtt felvágja a ragasztót a doboz tetején. Visszatérek a táblázatkezelőhöz. Evie a műanyag csomagolással babrál, majd felsikít. Megugrom, Evie ledobja a dobozt az asztalról. Előrehajol, az arca falfehér, és a szája elé teszi a kezét, mintha a hányást próbálná visszatartani.

- Mi a fasz, Evie? – Felkelek a székből, és felveszem a dobozt a padlóról. Benne egy fekete műanyag, mint a szemeteszsák. Félrehúzom, és a doboz alján mellek vannak. Pontosabban Crsytal mellei. Felismerem a bal mellbimbó fölötti kis rózsáról. Mély levegőt veszek, és visszatakarom rá a zsákot.

Evie még mindig a gyomrára szorítja a kezét és falfehér. – Ne mondd, hogy kiakadtál néhány levágott melltől. Menj és hozd Jontyt.

Evie rám néz, majd kisétál a szobából, de a mellkasa még mindig hevesen emelkedik és süllyed. Úgy tűnik, nem volt elég egyértelmű az üzenetem. Crystal abban a pillanatban halott volt, ahogy elvitte. Tudom. Felrobbantani az autóját és a raktárát félelmetes taktika volt, de amit ő tesz, az az, hogy lerombolja az üzletem, szóval én is le fogom az övét.

Ronan és Seamus között, meg tudom dolgozni a Mexikó-i Kartellt, és el tudom lehetetleníteni, nem csak a lány készletét, de a beszállítási csatornáit is, és nem csak az övét, hanem a vásárlóiét is. Több mozgásterem van, mint hinné, és tényleg alábecsül engem.