27 - 28. fejezet

 

Huszonhetedik fejezet

Evie

Fordította: Katie

 

Az ágyam előtt rovom a köröket, a mérget a markomban szorongatom. Letérdelek, hogy imádkozzak. Összekulcsolom a kezeim. Nem találom a szavakat, mert ahogy behunyom a szemem, csakis Ezrát látom. Hannah. Becsukom a szemeim és újra megpróbálom. „Istenem…” Bűnös vagy, Evelyn. Hogy nem látod? Hazug vagy. Istenkáromló. Az emlék, ahogy Ezra megbasz, ahogy az arcát beletemeti a nedves puncimba egyre csak ismétlődik a fejemben. Próbálok imádkozni, de csak az jár a fejemben ahogy baszok vele. Felsikítok, majd felállok. Újra járkálni kezdek.

Fogalmam sincs mit fogok ezek után csinálni. A megszállottja lettem, teljesen az övé vagyok. Ő az ördög és magával rántott a pokolba. A tekintetem megragad a Biblián, amit Matthew lakásából hoztam el. Megöltem őt. A gyilkosság bűn. De ő rossz ember volt. Minden alkalommal, miután megöltem valakit, Zachariaht képzelem magam elé. Látom az arcát; hallom a hangját. Azért ölöm meg ezeket az embereket, hogy az emlékét kitöröljem, de nem működik… Rossz embereket ölök…

– Édes Istenem, bocsáss meg nekem – imádkozom, de a gyomromban a csomó nem tűnik el, mert nem kapok választ. Nem érzem többé Istent.

Valaki hangosan a bejárati ajtómra csap. Abban a pillanatban, amikor meghallom, hogy Ezra a nevem kiáltja, a szívem őrült vágtába kezd és pillangók lepik el a gyomrom. Gyorsan felállok, aztán ellenőrzöm a sminkem a tükörben, mielőtt az ampullát a táskámba dobnám. Üti az ajtót.

– Evelyn! – üvölti és én az ajtóhoz sietek. Meg fog bocsátani. Ezra meg fog bocsátani nekem.

Mosolyogva kinyitom az ajtót. Ezra hatalmas karjait összefonja, a fejét lehajtja, úgy néz rám.

– Komolyan? A kibaszott kocsimban?

– Nem ölhettem meg az utcán. – Felhúzom a szemöldököm és vakmerően rábámulok. – Nem mocskoltam össze.

Közelebb lép, lassan közelíti az arcát az enyémhez, amíg meg nem érzem a meleg leheletét az ajkaimon.

– Basztál vele?

– Nem. – A szívverésem felgyorsul, a tokomban dobog a szívem. Azt mondta, ha legközelebb más pasi farkát a számba veszem, a saját véremben fogok fürdeni. Annak ellenére, hogy hozzá sem nyúltam a férfihoz – mert az ajkaim Ezra farkának lettek teremtve, mert szerettem Ezrát – nem hittem, hogy hinni fog nekem. Meg fog ölni és nevetve dobja majd a testem a Hudsonba.

– A szádba vetted a farkát? – kérdezi, a szemöldökét ráncolva, a hangja pedig veszedelmesen mély.

– Nem, Ezra. – Nagyot nyelek, igyekszem nem pislogni, mert ha pislogok, azt fogja hinni, hogy hazudok.

A kezeit egy kígyó gyorsaságával nyújtja ki és az ujjait a torkomra fonja, amitől nem kapok levegőt.

– Nagyon vékony jégen táncolsz, kicsi gyilkos. – Megfeszülnek az izmok az állkapcsában, miközben engem bámul. – Úgy látszik, nehézségeid vannak a felfogóképességeddel. Ha azt mondom neked, hogy nem mész sehova, akkor kibaszottul nem mész sehova. – Harcolnom kellett volna ellene. Meg kellett volna ijednem és kétségbeesetten kellett volna az ujjait a torkomtól eltávolítani, de semmi ilyesmi nem történt. Tetszett, hogy miattam volt ilyen dühös. Elengedett és ellökött magától.

– Nem vagyok a tulajdonod, Ezra – mondom halkan.

Nevetve mögém lép és körözni kezd körülöttem, mint egy keselyű.

– Ebben nagyon tévedsz, édesem. – Belemarkol a hajamba és olyan erősen rántja a fejem hátra, hogy ég a fejbőröm. Vesz egy mély lélegzetet, egészen közel a bőrömhöz, miközben a torkomba mar. Az egész testem libabőrös lesz. – Az enyém vagy. Nem engedelmeskedtél nekem, ennek pedig mindig következményei vannak. Különösen akkor, ha egy halott ember és a kibaszott bőr üléseim is belekeverednek.

És én akartam azokat a következményeket…

Nyelek egyet és a szívem dübörög, mert azt akarom, hogy mérgesebb legyen.

– Nem is vérzett. Csak egy test, Ezra.

A fülembe mordul.

– Még nem hallottál arról, hogy egy halottból micsoda mocsok távozik? Mert én kibaszottul igen. Szerencséd, hogy az a faszi nem terítette be az egész hátsó ülésem. – A földre szegezem a tekintetem. – Most pedig – mondja –, odasétálsz szépen a kocsihoz vagy oda kell rángassalak?

Tudom, hogy nem kellene vele mennem. Tudom, hogy nem kellene, de egy részem semmi mást nem akart csak ezt – ezt a birtoklási vágyat. Soha nem figyeltek fel rám, különösen nem a férfiak, de annyira sóvárogtam Ezra után, hogy ölni tudtam volna.

– Csak hadd kapjam fel a táskám – mondom, miközben megfordulok. Magammal kellett vinnem a mérget, arra az esetre, ha meg kellett ölnöm.

Hagyom, hogy azt higgye, a tulajdona vagyok. Hagyom, hogy azt higgye, irányíthat, mert addig, amíg én vagyok, aki ezt megengedi, én vagyok az, aki irányít. Ezeket ismételgetem magamban, annak ellenére, hogy mindez hazugság, mert Ezra nagyon is birtokol engem.

Felkapom a cuccaim az öltöző asztalról, lekapcsolom a villanyt és bezárom az ajtót. Amikor kilépek a lakásomból, Ezra engem bámul és én nagyot nyelek.

– Mérges vagy? – kérdezem.

Megfordul, előttem sétál le a lépcsőkön.

– Nagyon is, kicsi gyilkos. Miután végeztem azzal, amivel neked készülök, nem leszel képes leülni.

Elmosolyodok, a szívem pedig dagad az ígéretére.

 *****

Ezra súlya rám nehezedik. A lapockám hangosan roppan, miközben a keményfa padlóra nyom. A kés hideg pengéje megkarcolja a hasam, miközben levágja rólam a pólóm, majd letépi. A hideg levegőtől megborzongok. Finoman végigvezeti a pengét a melleim közt, le a hasamig, a bőröm bizsereg. Elég lenne egy finomabb nyomás, hogy felvágja a hasam és kizsigereljen, de nem fogja megtenni, mert akar engem. Annyira szüksége van rám, mint nekem őrá, ezt pedig egyértelműen ki tudom olvasni a szemeiben ülő vad tekintetből. Erre van szükségem, annyira, mint neki. Ezért nem tud elfelejteni. Akar engem.

Az ajkaival követi a penge nyomát. Ahogy megcsókolja a bőröm, ledobja a pengét, ami csattanva ér földet.

Nem kellene élveznem ezt és ezzel nagyon is tisztában vagyok, de rengeteg olyan dolog van, aminek nem kellene örömet okoznia. A bálványa akarok lenni. A bűn akarok lenni, ami miatt rosszul érzi magát, de mennyire kell megrontani valakit, hogy egy ennyire elfajult férfi, mint Ezra bűntudatot érezzen?

– Meg fogod bánni, hogy felidegesítettél, Evie – ígéri és a gondolatra pillangók lepik el a gyomrom. – És nem, nem foglak bántani, legalábbis fizikailag nem. Túlságosan is szereted, én kis romlott gyilkosom. – Finoman megcsókolja a hasam, mielőtt a fogaim belém mélyesztené, én pedig elmosolyodok, mert hazudott. Bántani fog.

Megfogja a kést, felhúzza a szemöldökét és a belső combom megsimítja vele. A szemei felcsillannak, amikor a pengét a bugyim alá csúsztatja. A szívem megdermed, a lélegzetem akadozni kezd. Ez veszélyes, nála van az erő és én tehetetlen vagyok. De szükségem van valakire, aki irányítani tud, és Ezra nagyon is tud.

A pengét a csípőmnél a csipke alá csúsztatja és az anyag lassan szétválik. Már azelőtt elmosolyodik, hogy a pengét a hasamon átvezeti és elvágja a bugyim a másik oldalon is, a kezei dühösen tépik le a testemről a csipkét. Szétnyitja a lábaim és csak néz rám – a legmocskosabb részemre. Van valami különleges abban, amikor teljesen meztelen vagy a férfi előtt, aki úgy néz rád, mintha valami különleges és isteni lennél.

Elvigyorodik, miközben a pengével végigsimít a meztelen puncimon, a lapos felét a csiklómnak nyomja. A hideg fém jó érzés a meleg bőrömön. Arra a gondolatra, hogy meg is sérülhetek, adrenalin önti el a testem.

– Ez alkalommal könyörögni fogsz, hogy megálljak. – Ezeket a szavakat a bőrömbe lihegi, mielőtt belevágná a kést a padlóba. A vastag ujjai a combomba marnak, ahogy a lábaim szétfeszíti. Az erőszakossága miatt az izmaim égni kezdenek. A pulzusom meglódul. Akarom ezt a bűnt. Abban a pillanatban, amikor a meleg szája hozzám ér, elpusztít és az istenemmé válik. Csak Ezra van, én és a bűnünk. Ez a gyönyörű, mocskos és tragikus bűn.

Felnyögök, ő még szélesebbre tár és belém nyomja a nyelvét. A hátam ívbe feszül a földön, miközben az áldott izgalom elönt. A kezei a csípőmön nyugszanak és a földre szegeznek, hogy ne tudjak mozdulni. A nyelve a csiklómon köröz, szívogatja. Valamibe bele kell kapaszkodnom, mert úgy érzem, kitépi a lelkem. Mintha a gyönyör elszívna erről a földről egy másik valóságba. Megragadom a fejét, az ujjaimmal végigszántom a rakoncátlan fürtjeit. Soha nem éreztem magam ennyire izgatottnak, vággyal telinek és ártatlannak, mint amikor a feloldozóm kezei közt vagyok. Nyögök. A nevét ismétlem újra és újra, próbálom hozzányomni magam és kényszeríteni, hogy még mélyebben dugja belém a nyelvét, és aztán… megáll. Úgy érzem, mintha a pokol legmélyebb bugyraiban égnék. Feltérdel, a széles mosolya szadista, mintha maga az ördög lenne.

Annyira nem vagyok jelen, hogy nem találom a szavakat és még mielőtt rátalálnék a hangomra, megragad. Egyetlen mozdulattal átfordít. A mellkasom a padlónak csapódik. A kezei lefogják a bokám és szétfeszítik a lábam, hogy úgy használjon, ahogy kedve tartja. Érzem, ahogy a combjaim közé helyezkedik. Rá akarok nézni, de amikor megpróbálok rápillantani a vállam fölött, az arcom a földre nyomja.

– Ne harcolj, kicsi gyilkos. Csak rosszabb lesz tőle.

Nem akarok harcolni. Azt akarom, amit adni tud; fájdalmat, tagadást, megbocsátást. Bármit elfogadok tőle. Mert bűnössé tesz, aztán megbocsát.

A kezeivel megsimítja a fenekem, felnyög és a következő pillanatban ezt a bensőséges pillanatot a fájdalom váltja fel. A falakról visszaverődik a hangos csattanás, amitől elakad a lélegzetem, a fenekem pedig ég ott, ahol megütött. Ezra finoman végigsimít a puncimon, én megemelem a csípőm, könyörgök, hogy érintsen meg, hogy szabadítson meg a bennem lüktető nyomástól. Azt akarom, hogy bennem legyen, azt akarom, hogy megbasszon. A kurvája akarok lenni, a mocskos vétke, az ő kicsi gyilkosa. Annyira akarom, hogy felsikítok a gyönyörtől, amikor két ujját belém nyomja, és olyan mélyen basz meg velük, hogy az ujja összes ízülete elmerül bennem.

– Olyan kibaszottul nedves vagy, édesem – nyögi, és kihúzza belőlem az ujjait.

Kuncog, miközben az ujjait a segglyukamhoz teszi. A jó kislány felnyüszít bennem, a rossz kislány felnevet. Ez mocskos. Bűnnel teli. Az ártatlan részem el akar tőle húzódni, de bennem lévő kurva nem engedi. Amikor utoljára a fenekembe dugta az ujjait, tetszett. Többet akartam. A farkát akartam ott, mert ezzel az ő mocskos kis lotyója lehettem volna.

Megragadja a tarkóm és belemarkol.

– Meg fogom baszni a segged, Evie. – Belém nyomja a hüvelykujját és sziszegve fújja ki a levegőt, amikor megtekeri a seggemben. Gátlástalanul felnyögök és nekinyomom magam, amivel arra a kényszerítem az ujját, hogy még mélyebbre kerüljön benne, mielőtt kihúzza belőlem.

Két ujját a puncimba nyomja és én megfeszülök körülöttük. Elfojtok egy nyögést, és a kemény fa padlót markolom, hogy ne mozduljak.

Lassan, kihúzza belőlem az ujjait, aztán keményebben nyomja belém, miközben a hüvelykujját újra a seggembe nyomja. Finom nyomást érzek, miközben abba a mocskos részembe kényszeríti az ujját. És ó, nagyon is jól szórakozom ebben a büntetésben. Örömömet lelem abban, ahogy ettől a mocskos mozdulattól érzem magam.

Egész életemben próbáltam megtisztítani magam, próbáltam tisztának maradni, de Ezrával el akarok merülni a mocsokban és a szennyben. Nekem nyomja a hüvelykujját, és csak a hegyét nyomja belém, majd kihúzza. Felnyögök. Az ujjait belém dugja. A földre csapok, a fenekem nekinyomom, követelem, hogy vegye el. Érzem a lélegzetét a derekamon és felnyög, mielőtt a hüvelykujját teljesen a fenekembe nyomja. Két ujja a puncim bassza, egy pedig a fenekem, keményen és gyorsan. Úgy érzem megsemmisülök, hogy darabjaimra hullok. Mocskos vagyok, ez a férfi teljesen beszennyezi az imádott testem.

Ezra durván bassza az ujjaival a testem. A nyakamon levő keze szorítása erősödik, ahogy előrehajol, és a meztelen mellkasát a hátamnak nyomja.

– Kihez tartozik a puncid, Evie? – kérdezi, közben a fülembe nyög.

– Hozzád – mondom nyögve, miközben vonaglok a szorításától.

– És ez? – Kihúzza a hüvelykujját a fenekemből, mielőtt még mélyebbre nyomná bennem. – Ez kihez tartozik?

– Hozzád – kétségbeesetten kapkodok levegő után. – A testem a te templomod.

Ezra a legmocskosabb módon, bűnnel teli mozdulatokkal érint meg, magával ránt a pokol legmélyebb bugyraiba a keze minden egyes belém nyomásával. Azt akarja, hogy vele együtt égjek el. Abban a pillanatban, amikor érzem, hogy a lángok elborítanak, akkor, amikor a testem megremeg és megfeszül, ő elhúzódik. Átkozódni akarok, de nem teszem. A fogai a vállamba marnak, mélyen a bőrömbe vágnak. A fájdalomnak el kellene tüntetnie az izgalmam, de nem teszi, inkább egy más fajta izgalommá változik. Ezra örömére.

– Ezra, kérlek – könyörgök, de abban sem vagyok biztos, miért könyörgök. El akarok élvezni. Azt akarom, hogy bántson. De ő csak üres ígéreteket tesz.

Elengedi a nyakam, megragadja a csípőm mindkét oldalon és magához ránt. Nekem nyomja a farkát, kényszerít, hogy érezzem az erekcióját az alsónadrágján keresztül.

– Ezt akarod, Evie?

Ezt akarom. Minden egyes centijét, mélyen bennem.

– Bassz meg – mondom, a hisztéria határán. Majdnem sírok és kétségbe vagyok esve. Ha nem segít nekem, meg fogom ölni.

– Ó, ne aggódj, kicsi gyilkos. – A farkát újra nekem nyomja, amitől a puncim fájdalmasan lüktet. – Meg foglak baszni – felnevet.

Hallom az övcsatját és ettől a szívem azonnal őrülten kezd verni a mellkasomban. Mintha be lennék idomítva, összegyűlik a nyál a számban a hangra.

– Kibaszottul ne nézz rám, Evie – figyelmeztet, és annak ellenére, hogy semmit sem akarok jobban, mint ellenszegülni neki, nem fogom megtenni, mert igaza van, az övé vagyok. Ő az, aki megbüntet vagy megjutalmaz. Ha rossz vagyok megbüntet, ha jó vagyok, akkor megjutalmaz. Én jó akarok lenni.

Érzem a forróságot a lábam közt és visszatartom a lélegzetem. A testem minden egyes négyzetcentimétere túlságosan is érzékeny és elmondhatatlanul kívánja őt. Türelmesen várok. Csendben. Engedelmesen. Egyszer csak érzem, hogy a farka a puncimnak nyomódik. Nekinyomom magam és ő megtölt. Az izmaim megfeszülnek és megkönnyebbültem fújom ki az eddig bent tartott levegőt. Mintha választ kaptam volna az imáimra. Ő a mennyországom és a poklom, a testem pedig az ő temploma. Hosszan felnyögök, gyönyör fut végig rajtam. Visszafojtom a szememben összegyűlő könnyeket, mert akkor adta nekem, amire a legnagyobb szükségem volt, amikor kellett.

– Akarod a farkam, Evie? – kérdezi, az akcentusától sokkal finomabbnak hangzik, mint amilyen.

– Istenem, igen. – Miatta vettem a számra az Úr nevét illetlenül.

– Ez nem arról szól, hogy te mit akarsz – mondja mérgesen és rettenetes erősen csap a fenekemre. A csattanás visszhangzik a falak közt. – Ez a büntetésed.

Kihúzódik belőlem és azonnal rájövök mit csinál. Megragadom a hajam, mérgesen tépem. Úgy érzem elvesztem és kihasználtak. Bántani akarom, mert elvette tőlem, nem csak az én fájdalmam és a bocsánatom, hanem az övét is. Zilálva omlok a földre. Könnyek gyűlnek a szemem sarkába.

Ezra a fenekemnek nyomja a farkát, én pedig megfeszülök.

– Meg fogom baszni a feszes kis segged Evie és beléd fogok élvezni. Használni foglak és birtokolni, mert ez… – nevet, a nyomás borzasztó, miközben belém nyomja magát – …ez az enyém – nyög, miközben belém erőlteti magát. Fájdalom, repedés és égés, amit érzek és teljességet. Levegő után kapkodok és sziszegek a fájdalomtól, képtelen vagyok levegőt venni. Minden megfeszül bennem, a körmeim a fapadlóba vájnak. El akarom viselni ezt a fájdalmat, mert ez az egyetlen, amit jelenleg kaphatok tőle. És szükségem van rá.

– Vedd el – mondja két nyögés közt.

Többször levegőt veszek és kényszerítem magam, hogy ellazuljak és hogy a testem kövesse az utasításait. Érzem, hogy mélyebbre hatol, megfeszülök körülötte, az ajkait vad nyögés hagyja el.

– Jó – nehezen veszi a levegőt, a hangja, mint egy részegé. – Jó kislány.

Az egyik kezét elveszi a csípőmről, és megdörzsöli vele a hátam alsó részét. Még mélyebbre nyomja magát bennem. Érzem, hogy még jobban szétrepedek, de jó kislány akarok lenni. Akarom ezt a fájdalmat, ezért nekinyomom magam, a gyomrom csomóba áll attól, hogy milyen érzés ennyire mélyen bennem. Hagyd, hogy birtokoljon, Evelyn. Hagyd, hogy uraljon.

– Picsába! – Megdermed és a farka megremeg bennem. Lassan kihúzza magát belőlem, aztán újra belém hatol.

Nekifeszítem a fenekem, felnyögök a kényelmetlen érzéstől. Nem hagyok neki időt, hogy mozdulhasson, elhúzom a csípőm és újra neki nyomom, újra és újra, közben visszatartom a könnyeim. Mind a két keze kétségbeesetten markol a csípőmbe. Minden mozdulattal az ujjai a bőrömbe marnak. Azt akarom, hogy elélvezzen. Ez a fájdalom a megbocsátás és a gyönyör, és ha Ezra megbocsát nekem, akkor elmondhatatlan gyönyörben lesz részem.

Felnyög, a csípőm annyira szorítja, hogy zúzódások lesznek rajta. Van egy pillanat, amikor semmi mást nem hallok, csak a kalapáló pulzusom és a ziláló lélegzetét.

– És most – lihegi, megcsókolja a tarkóm, kihúzódik belőlem –, igazán mocskos ribanc vagy, édesem. Az én mocskos kis ribancom. – Egyetlen újabb szó nélkül, egyetlen újabb érintés nélkül feláll és elsétál.

A hátamra fordulok, a puncim lüktet és kétségbeesetten vágyik a megkönnyebbülésre. Gyűlölöm. Sikítani akarok, de visszatartom.  Düh, szégyen és bűn önt el.

– Te mocskos kis ribanc. Szereted, amikor megbaszlak, mert egyedül akkor van benned egy cseppnyi becsületesség, amikor a farkam mélyen az értéktelen puncidban van. – Zachariah az arcom a párnába nyomja, leszorít, miközben harcolni próbálok ellene. – Harcolj ellenem, és olyan keményem megbaszlak, hogy nem leszel képes elmenni a templomba, hogy megbocsátásért könyörögj.

Ezra valakije akartam lenni, de semmi vagyok. Egy szánalmas ribanc vagyok. Értéktelen. Isten szemében semmit sem érek, senki sem szeret és nem érek többet egy eszköznél, amit valaki használ, aztán eldob. Bolond voltam, hogy azt hittem, Ezra szerint ártatlan vagyok és hogy akar engem. Minden férfi hazug. A torkom összeszorul és ég, miközben küzdök az érzésekkel és azzal a személyiséggel, aki soha nem akartam lenni.

Tényleg egy mocskos ribanc vagy, édesem. Becsukom a szemem és hagyom, hogy a könnyek, amiket eddig visszatartottam, végigfolyjanak az arcomon.

Amikor meghallom a lépteit a padlón, elönt a szégyen. El akarom takarni a kezeimmel az arcom, mert akarja a könnyeim és nem akarom, hogy az övé legyenek. Kétségbeesetten próbálom letörölni őket, mielőtt meglátná.

– Ne takard el őket előlem, Evie – mondja, megragadja a csuklóm és elrántja a kezeim az arcomtól. – A könnyeid kibaszottul szépek.

Még soha nem éreztem ennyire meztelennek és kiszolgáltatottnak magam egy férfi előtt. Mióta elvettem az apám életét, használtam a férfiakat. Aztán megöltem őket, mert használtak engem, de Ezra, ő meg fog ölni, mielőtt én ölném meg őt. Nem tudok uralkodni magamon mellette. Ő az a férfi, akit gyűlölnöm kellene, de rettegek attól, hogy szeretem. Ettől az érzéstől szétesek, a megszállottja vagyok, nem érdekelnek a következmények… szembe megyek az ösztöneimmel, elárulok mindent, ami szent és mindezt érte.

– Tudod miért tettem ezt veled? – kérdezi.

Az arcomhoz hajol, letörli a könnyeim az arcomról és finom csókot nyom az ajkaimra.

– Mert látni akartam, ahogy megtörsz, kicsi gyilkos. És most, én birtoklom a tested és a lelked. – A szemével az arcom legördülő könnyeit figyeli. Mosolyog és a nyelvével lenyalja. – A te könnyeid az enyémek, és most, te is az enyém vagy.

A bűnös és az ő bűne.

A lélegzetem szakadozott lesz, a pulzusom a mellkasomban pumpál. Sóvárogsz azért, ami a tied. Megvéded, ami a tied. Nem csak a testemet birtokolja, hanem a lelkemet, ami azt jelenti, hogy megbocsátott.

 

Huszonnyolcadik fejezet

Ezra

Fordította: Katie

Nyolc éves koromban megtörtek. Erősebb lettem tőle. Legyőzhetetlen. És végre Evie is megtört. A könnyei végigpatakzottak az arcán, a teste remegett. Számtalan kurvát láttam már megtörni, sikítozni és könyörögni, hogy ne csapjak le. Egy részüket a mai napig birtoklom. De Evie engedelmessége és könnyei a legédesebbek mind közül, mert nem a fájdalomtól vagy a kényszertől tört meg. Fejben kellett megtörnie – meg kellett semmisíteni. Meg kell törnünk, hogy aztán rendbe rakhassanak, és ezért fogom én Evie-t rendbe hozni, mert ő csakis az enyém.

Felveszem a földről és a mellkasomhoz húzom. Az arcát a nyakamnak nyomja, a könnyeitől nedves lesz a bőröm. Hagyom, hogy darabokra essen. Azt akarom, hogy darabjaira hulljon és eddig a pillanatig nem is tudtam, mennyire szükségem volt rá.

Szükségem van rá. Birtokolnom kell, mert bármi is az oka, ő az én gyenge pontom. És a gyengeségeket meg kell fékezni, mielőtt elpusztítanának minket.

*****

A jeges levegő csípi az arcom séta közben. Jonty van az egyik, Evie a másik oldalamon és Dave előttünk, aki minden egyes lámpaoszlopot, szemetest és alvó hajléktalant lepisil.

Ideális esetben eszem ágában se volna Evie-t is magammal hozni erre a szarságra, de nem hagyhatom felügyelet nélkül, és az egyetlen ember, akiben bízok, az Jonty. De erre a melóra éppen rá van szükségem.

Ahogy befordulok a sarkon, meglátom a gyereket az ajtóban kuporogni. Közel áll az egyik kurvához, aki éppen üzletet köt.

Ezek a kibaszott dílerek olyanok, mint a csótányok és az elosztó, aki ellátja őket, szereti rajtuk tartani a szemét. A klubomban kurvákat futtatok. A kurvák drogoznak és a legtöbb pasi, aki kurvákat dug, szintén drogozik, tehát a hely egy kibaszott aranybánya. Ahol pedig igény van rá, oda szállítok. Nem vagyok oda a drogokért, túlságosan is rizikós, de a család ezekben a körökben mozog, szóval vannak, muszáj ezzel is foglalkozni. Ezek a faszfejek mindenféle szarral üzletelnek és azt hiszik, hogy ebből nem lesz gond.

Kiveszem a pisztolyom a nadrágom derekából és kibiztosítom. A srác úgy kapja fel a fejét, mint egy sarokba szorított állat. A tekintete rám siklik és futni kezd.

– Kibaszott faszfej.

– Nos… – fortyan fel Jonty.

Ránézek és a fogaim közt egy éleset füttyentek. Dave üldözőbe veszi.

– Remélem, nem esik bántódása – suttogja Evie.

Megforgatom a szemeim.

– Ő nem egy öleb, édesem.

Evie az alsó ajkába harap, miközben azt nézi, ahogy Dave a srácot üldözi, majd ráugrik a hátára. A srác a földre kerül, és Dave elkapja a csuklóját. Dave ide-oda rángatja a fejét, miközben nem ereszti el az áldozatát és folyamatosan morog.

A srác sikít és próbál tőle megszabadulni. Elmosolyodok, amikor mellé érek.

– Minél jobban harcolsz, annál mélyebbre fogja a fogait mélyeszteni – mondom és leguggolok mellé, majd megveregetem a vállait. – A legjobb, ha ellazulsz.

– Kérlek – könyörög. Egy ideig semmit sem mondok, majd összefőzöm az ujjaim. Dave elengedi, de nem veszi le a szemét róla és folyamatosan morog. – Mit akarsz? – kérdezi és távolabb kúszik tőlem.

Jonty megragadja a torkánál fogva és felállítja, majd a szomszédos sikátorba vonszolja, ahol a falnak szegezi. A lábai a föld felett kalimpálnak, miközben Jonty az alkarját a légcsövének nyomja, amitől nem kap levegőt. Dave mögöttünk marad, fel-alá járkál és időnként kivicsorítja a fogait. A vér ízétől teljesen bevadult; napokig nem lehet majd vele bírni.

Dave felé bökök és Evie-re nézek:

– Tartsd távol – megfogja a nyakörvénél és arrébb rángatja. Jonty mellé lépek, és összehúzott szemekkel nézek a falnak szegezett szarzsákra. – Azt hittem egyértelmű volt az üzenetem De Costa számára – mondom nyugodtan. Ennél nem lehetek egyértelműbb. A dílerje darabjait zsákokban küldtem vissza hozzá. Hogy pontos legyek, szemeteszsákban. – Tudod mennyi erőfeszítésembe került azt a szarzsákot feldarabolni? Ráadásul tönkrement a kedvenc öltönyöm is és most… itt talállak, ami azt jelenti, hogy csak az időmet vesztegettem és azt kibaszottul nem szeretem – sóhajtok. A srác levegő után kapkod, és közben fuldoklik is, ahogy egyre kevesebb oxigénhez jut.

– Elég – mondom.

Jonty hátra lép és a srác teste a földre zuhan. Lehajolok hozzá, a kezeim a combjára teszem.

– Úgy tűnik, ha holttestet küldök neki, azt nem érti. – A számra teszem a kezem és megvonom a vállam.  – Szóval arra gondoltam, az üzenetet egy élő viszi el neki.

– Köszönöm – lihegi. – Köszönöm.

Elmosolyodok a szavaira.

– Még semmit ne köszönj. Azt mondtam élve, nem azt, hogy sértetlenül – hajolok közelebb hozzá. – Mire végzünk, majd azt kívánod, bár meghaltál volna – suttogom.

A szemei kikerekednek, minden bátorság eltűnik belőle. Előveszek egy doboz cigarettát és egyet az ujjaim közé veszek.

– Bal vagy jobb? – kérdezem.