44 - 45. fejezet

 

Negyvennegyedik fejezet

Ezra

Fordította: Jane

 

Kibaszott életbe! Fogalmam sincs, hogy mi fog történni, de nem fogom megkockáztatni, hogy itt maradjon és kivárjam. Rápillantok Evie-re. Lábait a mellkasához húzva ül, fejét a térdén pihenteti. Az ingem átáztatta a vér, de úgy tűnik, őt ez nem zavarja.

Több száz emberre fogtam már fegyvert, megszámlálhatatlan alkalommal húztam már meg a ravaszt, és soha nem éreztem mást, minthogy ez egy olyan dolog, aminek meg kellett történnie. De ez más volt. Ez személyes volt. Semmi esély nem volt arra, hogy Zee élve távozik innen, bármi is legyen a következménye. Hoztam egy döntést, lelövöm őt, hogy megöljem Zeet, és életemben először nehezemre esett meghúzni a ravaszt, mert nem akartam elveszíteni őt.

Tárcsázom Jonty számát és a rekedt hangja betölti az autó belsejét.

– Mi a fasz, Ez? Még kilenc óra sincs.

– Szükségem van két útlevélre, készpénzre, repülőjegyekre Newarkból Oroszország irányába, Evie-nek ruhára és egy új kocsira. Találkozzunk az Egyetem-i kórháznál a reptér mellett.

– Mi történt? – kérdezi most már éberen.

– Zee halott. El kell mennünk.

– A picsába. Felhívom Seamust és amilyen gyorsan csak tudok, odamegyek – ígéri, majd bontja a vonalat.

Még soha nem menekültem el semmi előle egész életem során, mindig szembe mentem minden szarral, mindenkit letiporva, aki az utamba állt. De ez más helyzet. Nem állhatok szembe az egész angol kormánnyal. Meg kell húznom magam, legalábbis addig, míg ki nem derül, hogy Zee halála milyen következményeket von maga után. Szerintem végig blöffölt, habár elég kettyós volt a rohadék.

 *****

Az ajtóban állok, nézem, ahogy az orvos összevarrja Evie sebeit. Tekintetét a plafonra szegezi, nagyon koncentrál.

El kellene mennem, itt kellene hagynom. Mindkettőnk élete csak még jobban elbaszódott, amióta találkoztunk. Ő lett az én függőségem tárgya, én meg az ő támasza és feloldozása a sok szar alól, amin keresztül ment.

Arra kér, hogy bántsam őt, hogy megtörjem, és miért? Mert azt hiszi, hogy megérdemli, azt gondolja, hogy az Istene megbocsájt neki, és tárt karokkal fogja várni a Mennyországba. Mindig is mondogattam, hogy Evie őrült, de már nem csodálkozom azon, hogy miért. Abban a hitben élt, hogy ő maga valami rossz megtestesítője, érdemtelen, egy semmi és senki, amikor a valóság az, hogy számomra ő jelenti a mindent. Soha nem akartam birtokolni így egy nőt, de Evie minden egyes porcikáját birtokolni akarom. Minden könnycseppét, minden szívdobbanását, a vágyait és az álmait, a félelmeit és reményeit. Minden, ami az ő lénye az az enyém is. A világom valószínűleg darabokra fog hullni, ezért el kellene engednem őt, de nem fogom. Eljutottam arra pontra, hogy nem érdekel, hogy mi a legjobb neki, mert csak azt akarom, hogy velem legyen. El kellett volna mennie, amikor meg volt rá a lehetősége, mielőtt megdugtam volna, mielőtt gyilkoltam volna érte. Kétszer is.

Ezért most menekülni fogok és magammal viszem az én kicsi gyilkosomat is.

A nővér befejezi Evie vállának a kötözését, majd egy merevítőbe helyezi, mielőtt halvány mosollyal az arcán elmegy.

– Mi fog most történni? – kérdezi Evie, tekintete még mindig a plafonra szegeződik. Elveszettnek tűnik, mintha nem tudná, hogy a kérdést önmagának vagy nekem tette fel.

– Most szépen elmegyünk Oroszországba.

Felém fordul, egy apró ránc jelenik meg a homlokán.

– A miatt, amit Zachariah mondott a börtönnel kapcsolatban?

Bólintok.

– Nagyon befolyásos barátaim vannak ott. Érinthetetlenek.

 

Negyvenötödik fejezet

Evie

Fordította: Shyra

 

Egy órája landoltunk Moszkvában és egy Bentley hozott minket ebben a házba. Ezra azt ígéri, hogy ez az ember segíthet nekünk. Nekünk. Mert most már az övé vagyok. A félhomályos helyiség sűrű szivarfüsttel telített, a konyhaasztal körül több férfi ül vállukra akasztott fegyverrel és pókereznek. Néhány percenként egy férfi kiált valamit oroszul, amin a többiek nevetnek és visszakiabálnak. Bár kényelmetlenül érzem magam, tudom, hogy Ezra biztonságban tart, mert a könnyeim csak az övé.

Az előttem ülő férfitől a gyomrom görcsbe rándul. Ha azt gondoltam, hogy Ezra maga az ördög, tévedtem. Ez az ember elegánsnak tűnik, majdnem mintha egy király ülne a trónján. A testtartása tökéletes, az öltönye testre szabott, de világoskék szemében látszik a színtiszta gonoszság. Hidegség árad belőle. És tudom, hogy ez az ember az ördög. A szeme rám szegeződik. Vigyorogva megfogja a kezem és finoman a szájához húzza. Remeg a kezem, ahogy megcsókolja a kézfejem. Szünet nélkül engem néz, ahogy a bőrömhöz ér.

– Ronan vagyok, édes kicsi bárányom. – Az akcentusa nagyon nyers és durva.

Idegesen pillantok Ezrára, aki idegesen dobol az ujjaival a combján. – Ne akard, hogy bántsalak, Rone – morogja.

Ronan kuncog. Rám mosolyogva leejti a kezem. – Micsoda vérmérséklet. – Tekintete Ezrára szegeződik. – Szóval, hogy ölted meg Zeet? – kérdezi, tört angolságától feláll a szőr a karomon. Az ördögnek orosz akcentusa lenne? – Kibelezted? Az összes vére kifolyt a padlóra? Mondd, hogy levágtad a petyhüdt golyóit és lenyomtad a torkán, ha? – Nevet, és ez a nevetés megrengeti a padlót.

Ezra kuncog, és mosolyogva elvesz egy szivart. – Ezúttal nem, barátom. Ezúttal nem voltak golyók a torokban. – Ezra rám pillant, tekintete a vállamra siklik, mintha a gyengeség jeleit keresné. Fáj, de nem érdekel, mert ez a fájdalom azt jelenti, hogy az övé vagyok, és ezért minden fájdalmat elviselek, amit Ezrától kapok.

Ronan orrlyuka kitágul, a mosolya lehervad az arcáról. – Kár – motyogja, ahogy lekap egy üveg vodkát az asztalról. Szájához emeli, én pedig figyelem, ahogy buborékok képződnek az üveg nyakában, ahogy újra és újra nyel egyet. Amikor elveszi az üveget a szájától, megtöröli a kezével a száját, aztán felém mutatja a vodkát. – Kérsz egy italt? – kérdezi nevetve.

Megrázom a fejem, és közelebb húzódom Ezrához. A pókerező férfiak egyike, hátralöki magát az asztaltól, a fa szék lábai karcot hagynak a padlón. A pulzusom felgyorsul, ahogy felénk indul. Megáll Ronan mellett, és a válla fölé hajolva valamit a fülébe súg.

Ronan szeme megvillan, majd bólint. – Az MI5[1] tudja. Most is téged keresnek – megrázza a fejét. – De engem nem érdekel. Elintézem őket. Megölöm őket. Mint mocskos szúnyogot a kajámon. – Lenyomja az ujját az asztalra, és megcsavarja. – Összezúzom az asztalon.

Ezra nevet, és megfog egy üveg vodkát. – Még te sem tudod kiiktatni az MI5-ot, te őrült szemétláda.

– A-a-a – Ronan az ujjával integet. – Hozd ide Olgát.

A mellette álló férfi a szemét forgatja, de aztán elindul.

– Neked, barátom – Ronan megveregeti Ezra térdét –, bármit megtehetek.

Ezra vigyorral a száján kortyol még egyet a vodkából. A férfi visszatér, és Ronan ölébe tesz egy nagy rakétát, amelynek az oldalára egy meztelen nő van festve.

– Ő itt Olga – mondja, ahogy megpaskolja a rakétát. – Ő gondoskodik az MI5-ról.

Megragadom Ezra karját, féltem az életem, mert ez az ember mindannyiunkat megöl. Minden alkalommal, amikor rácsap a rakétára, a szívem azzal fenyeget, hogy megáll.

– Ezra, elmehetünk? – suttogom.

Megveregeti a combom és mosolyra húzza a száját. – A picsába, Rone, tedd le azt a szart. Valószínűleg a hidegháborús időkből származik – megrázza a fejét. – Nézd, csak egy ideig kell távol maradnom az Államoktól és az Egyesült Királyságtól.

Ezra számára ez ismerős, biztonságos. Ez az ő temploma. Ez az ő vallása. Ronan az asztalra teszi a rakétát, és még egyszer utoljára megsimogatja.

– Itt maradsz. A házam mindig nyitva áll előtted, barátom. – Felhúzza a szemöldökét, és rám pillant. – Olga biztonságban tart.

Nagyot nyelek, miközben ezt az embert bámulom. Sosem láttam még ekkora őrültséget. Szeretném megölni, de tudom, hogy nem tehetem. Jónak kell lennem, Ezráért.

Ezra iszik egy korty vodkát, és Ronan felé emeli az üveget, mielőtt feláll. Egymás felé hajolnak, és anélkül, hogy összeérne a mellkasuk, megveregetik egymás hátát. Majd Ronan megfordul és elhagyja a szobát. Visszapillant a válla fölött, ajkán kis mosoly játszik, ahogy rólam Ezrára tekint. – Ne legyen véres a szőnyeg. Drága a tisztítás. Tegyél le egy törölközőt – nevetve kisétál az ajtón. – És ne törjön össze az ágy, jó?

 *****

Az ágyon fekszem és egy könyvet olvasok. Kitekintek a zord égboltra, melyet sötét hófelhők takarnak, és azon tűnődöm, hogy van-e mennyország és pokol. Kíváncsi vagyok, hol van Hannah. Az ajtó nyikorogva kinyílik, megzavarva ezzel a gondolataimban és felpillantok.

– Evie, van egy faszi a földszinten, késsel a farkában és átvágott torokkal – Ezra szeme vádlón rám hunyorog, miközben bezárja az ajtót. – Te ölted meg?

Nagyot nyelek, tekintetem visszasodródik a nyomtatott oldalakhoz. Ezra megteszi a néhány lépésnyi távolságot az ajtó és az ágy között, és államat fogva kényszerít, hogy felnézzek rá. A szívem a torkomban, ahogy ujjai erősen az arcomba mélyednek, és ledobom a könyvet. – Válaszolj – mondja morogva, és a nyakamhoz szorítja az arcát.

– Megérintett.

Tekintete egy pillanatra az enyémbe fúródik, aztán meglazul a szorítása. – Akkor jó – mondja a torkomnak. A fogai végigkaristolják a bőröm, és felsóhajtok. Azt akarom, hogy haragudjon rám. Azt akarom, hogy megbüntessen, mert a birtoklás az egyetlen módja annak, hogy Ezra kifejezze a szeretetét. A lélegzetem elakad a gondolattól, hogy mit fog tenni velem, hogy milyen gyönyörű módon fog elverni, kínozni.

– Bánts, Ezra.

Kezei a testemen barangolnak, szétnyitja a köntösöm, majd végigsimít a melleim között, fel a nyakamig. Élvezem, ahogy az ujjai egyesével a torkomra fonódnak.

– Nem – mondja, és a szívem összeszorul.

Combjaival szétfeszíti a lábaim, én pedig gyorsan kikapcsolom a farmerjét, és letolom a seggén. Kemény farka a nedvességemhez nyomódik, mielőtt mélyen belém hatolna. A kezdeti sokktól, ahogy egészen betölt engem a hátam ívbe hajlik, Ezra összeszorított állkapoccsal felnyög.

– Nem kell, hogy bántsalak, kicsi gyilkos. – Ajkaival végigsimít az arcomon, fogaival az államba kap.

De én akarom. Azt akarom, hogy bántson, és nem a megbocsátás miatt, hanem mert csak ezen a módon érezhetem az irántam való szeretetét.

– De én akarom – kérlelem. Keményebben csapódik belém, én pedig nyögök, mint egy kis kurva, mert tudom, hogy ezt szereti.

– Nem érdekel, mit akarsz – mondja a fülem mellett, újra belém kapva a fogaival.

– De szeretsz bántani, Ezra. – Lábaimat a derekára fonom, és mélyebben húzom magamba. – A könnyeimet akarod. A félelmem akarod. – Neki nyomulok, körmeimet a kemény hátizmába vájom.

Megragadja a tarkóm, és átfordít magán, így arra kényszerítve, hogy meglovagoljam. A csípőmbe markol, olyan szinten, hogy már fáj, irányítja a mozgásomat, arra késztetve, hogy még jobban hozzádörzsöljem magam. Amikor olyan mélyre hatol, hogy már nincs tovább, hátravetem a fejem.

– Enyémek a könnyeid – nyögi, és a tekintetünk összekapcsolódik. – És nincs több félelmed, Evie.

Baszni akarok vele. Egy pillanatra szeretném birtokolni őt. Megfogom a kezét és elveszem a csípőmtől, keményebben lovagolva rajta. Kezei követik a testem vonalát, megszorítja a mellem, mielőtt megfogja a torkom. Minden érintés, minden mozdulat Minden érintés, minden mozdulat belém ivódik. Érzem, ahogy megtisztulok. Már nem érzem magam mocskosnak. Már nem érzem szükségét a megbocsátás megtalálásának, mert valahányszor megérint, megbocsátást nyerek. Nem tudok semmi olyat tenni Ezrával, ami ne lenne szentséges. Dughatok vele, ölhetek érte, szerethetem őt és egyik sem helytelen, mert minden tekintetben, jogomban áll. Ő az én Istenem, és én vagyok az ő vétkese. És amikor így szeretem őt, ő az én feloldozásom.

Ujjai a hajamba markolnak olyan erővel, hogy megkapjam, amire vágyom. Birtokolni és megszállni akar engem. És én hagyom neki. Én leszek a kicsi gyilkosa. Én leszek a mocskos kurvája. Én leszek az ő üdvözölése – bármit akar, én megadom neki. Előrerántja a testem a mellkasára. Ajka az enyémre záródik. Erősen markol, ahogy a nyelve a számba nyomul, minden lökéssel engem követelve. A csípője keményen és gyorsan mozog; ujjaival a derekamba kapaszkodva, miközben keményen mozog alattam. Ezra követeli, hogy minden egyes lökését fogadjam, miközben egyszerre ad és vesz el hatalmat. Nem tehetek róla, de azokba a mélyfekete szemeibe bámulok, ahogy elveszi tőlem, amit akar. És én hagyom neki. Hagyom, hogy az utolsó részem is elvegye tőlem.

Fogai az alsó ajkamba mélyedve vért ontanak. És én felnyögök. Addig dug, amíg már csak őt érzem. Minden lökésével felemészt, minden csókjától romlatlannak, igaznak, akartnak és tisztának érzem magam. A szorítása megfeszül és felnyög, ahogy visszahúz a mellkasára. Érzékeny vagyok a dugás miatt, és összerándulok a hirtelen mozdulattól. Ez az a fájdalom, amit szeret nekem adni – addig baszni, míg nem érzek rajta kívül semmi mást. Minden lélegzetvétellel, minden egyes mozdulatban csak őt érzem.

A szemeim lecsukódnak, és kis mosoly játszik az ajkamon, ahogy megfeszülök rajta. Forróság önt el, és a megkönnyebbülés boldog ködében fürdök. Ezra megmerevedik alattam, ujjai a csípőmbe marnak, ahogy elélvez. És itt fekszem, neki szorítva a saját mennyországom és poklom megtestesítőjének, kifulladva és kielégítve, és főként megbocsájtva.

Maga mellé esik a keze és felülök, lebámulva rá. Annyira gyönyörű alattam – minden tekintetben erőteljes és veszélyes. Olyan, mint egy vihar; haragos és kegyetlen. Olyan erőnlét, ami hatalmat és erőt ad a legrondább helyeken. Ezra megsebez a jelenlétével, a vér ízével az emlékezetedben, és egy roncsot, a teljes pusztulást hagyja maga után. Rávett, hogy szépséget találjak a saját pusztításomban. Tudom, miért van rá szükségem, de arra nem jövök rá, hogy neki miért van rám szüksége. De azt akarom, hogy szüksége legyen rám.

– Miért, Ezra? – Ujjaimmal a karján lévő bonyolult tetoválás vonalát követem végig. – Miért kockáztattál mindent azért, hogy megments engem?

Tenyerével addig nyomja a mellkasom, míg vissza nem zuhanok az ágyra. Aztán már rajtam fekszik, csupasz testével a combjaim között. Kezemet a kezébe veszi, és ujjainkat összefűzve a fejem fölé emeli a karom.

És igen, bántani fog engem.

Szájával megérinti az ajkaim. – Mert szeretlek, kicsi gyilkos.

A lélegzetem elakad, a fülemben érzem dobogni a szívem, ahogy nézek rá. – Mondd újra.

Felmordulva egyik kezét a torkomra fonja, miközben száját a fülemhez szorítja. – Szeretlek.

És most már birtoklod őt, Evelyn. Testestül, lelkestül.

Vége.

Örökkön örökké: Ámen

---

[1] Brit titkosszolgálat