34 - 35. fejezet

 

Harmincnegyedik fejezet

Ezra

Fordította: Jane

 

Felvillan a telefonom, aztán rezegni kezd az asztalon.

– Igen – válaszolok.

– Ez, van egy problémánk – morogja Jonty. – A rendőrök itt vannak és veled akarnak beszélni.

– A picsába. Mi van már megint? – utálom a zsarukat. Olyanok, mint egy tökön rúgás, amire abszolút nincs most szükségem.

– Nem tudom biztosan. Akarod, hogy felvigyem őket? – kérdezi.

– Igen – mondom, majd lerakom. Mintha nem lenne elég bajom mára. Pár perc múlva kopognak az ajtón és Jonty bevezeti őket. Két pasi öltönyben. Detektívek.

– Mr. James. Wilson és Rowe felügyelő. Egy pár percre rabolnánk az idejét.

– Nos, foglaljanak helyet – a szoba másik felébe intek, ahol két kanapé van egymással szemben.

Mindketten szigorú pillantást vetnek rám, mielőtt leülnének. Az idősebb pasi úgy ráncolja az orrát, mintha épp kutyaszart szagolt volna. Biztos vagyok benne, hogy tudják miféle hely ez és, hogy én ki vagyok. A gond az, hogy nem tudják bizonyítani.  Néha egy-egy lány figyelmetlenné válik és beszáll egy rendőr mellé, de soha nem beszélnek, soha nem köpnek be, nem hoznak engem vagy a klubbot kapcsolatba magukkal. Ez egy íratlan szabály. Nem is kell rájuk erőltetnem. Ebben a fajta munkakörben a pofádat befogva, a lábaidat széttárva tartod. 

Felhúzom a lábam, bokám a térdemen pihentetem.

– Miről lenne szó? – kérdezem, hangomból csöpög az unalom. Az idősebbik pasi előredől, térdére könyököl.

– Négy halott férfit találtunk az elmúlt két hét alatt. Megmérgezve, arzénnal.

– És? – kérdezem felhúzott szemöldökkel.

– Az áldozatok között nincs semmi összefüggés, kivéve egy dolgot… – szünetet tart a drámai hatás érdekében. – Mindegyik törzsvendég volt itt, a maga klubjába – köpi a szót fogvicsorgatva.

Homlokomat ráncolom, le akarom rázni a dolgot, de be kell látnom, hogy ez gyanús.

– Észrevett bármi rendkívülit mostanában? – kérdezi a másik zsaru.

– Nem – mondom a fej rázva.

Fölösleges és értelmetlen kérdéseket tesznek fel, láttam-e ezt a fickót ezelőtt, emlékszem-e erre az éjszakára, hol voltam azon és azon a dátumon? Képeket tesznek elém hullákról, gyilkossági helyszínekről. Némelyik pasira halványan emlékszem, de persze, nem szólok nekik róla.

Végül, egy kevés információval, lelépnek, de adnak egy névjegykártyát, mintha valaha is felhívnám őket. Az én világomban a szarságokkal magadnak kell megbirkóznod, és majdnem biztos vagyok benne, hogy tudom, hogy ki a gyilkos.

Amint lelépnek, elveszem a laptopom és elkezdek kutakodni a kamerák felvételei között. Ezek a pasik lehet, hogy ki-be járkáltak a klubba az elmúlt hónapok alatt, de azt hiszem emlékszem az egyik pasira a múlt hétvégéről, csak négy nappal ezelőtt járt itt.

Kutakodok a laptopomra lementett anyagok között és megkeresem az aznapi felvétel anyagát. Előretekerek egészen addig, míg megpillantom a pasit a pultra dőlve az italával. Több lánnyal is beszélget. Újra előretekerek, de aztán megállítom a felvételt, amikor meglátom, hogy Evie tölt neki egy italt. Újra elindítom a felvételt, hagyom a jelenetet kibontakozni. Vörös ajkai mosolyra húzódnak, és a pasi kezében megáll a pohár, valósággal elbűvöli Evie jelenléte. Nem hibáztatom érte. Evie-nek ilyen hatása van. Nézem minden mozdulatát, egyenesen a kamerába néz. Sötét haja, világos bőre drámain ellensúlyban vannak a klub fényei hatására, és nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy úgy fest, mint egy angyal, a halál angyala. A férfi leteszi az üres poharát, Evie felveszi, majd kever neki egy újabb koktélt. Tekintetét a pasiéra szegezi, arcán huncut mosoly terül szét. Valami történik. Ez nincs jól így. Egy kellemetlen érzés kezdi felütni a fejét a mellkasomban. Összeérinti az ujjait, majd forgatni kezdi a poharat a kezében.  Olyan gyorsan mozog, hogy majdnem lemaradok róla. Visszatekerem a felvételt és lejátszom újra, meg újra.

A gyűrűje, megérinti a gyűrűjét. Kibaszottul megbabrálta az italát. A picsába. Nem tudok rájönni, hogy ki hülyébb, ő, hogy azt hiszi meg úszhatja, vagy én, hogy azt gondoltam, hogy uralkodni tud magán és meg tud egy olyan egyszerű dolgot tenni, mint az ital felszolgálás.

Épp kifele tartok a klubból, amikor csörögni kezd a telefonom.

– Mi van?

– Elment, főnök. Követtem a templomig – egyik emberem, Jonny, hívott, és a mondandója után egyből leteszem.

 

Harmincötödik fejezet

Evie

Fordította: Shyra

 

A tömjén szaga túl erős ma reggel. Égeti a torkom, de nem köhögök. Lecsukom a szemem, és lehajtott fejjel letérdelek, mint egy rendes lány. Oly régóta nem voltam itt; egy kicsit feszengek.

– Bocsáss meg a bűneimért… – nyelek, mert az egyetlen bűn, amire gondolni tudok, az Ezra és a farka, és ez helytelen, mert templomban vagyok. Megköszörülöm a torkom és megpróbálom újra. – Bocsáss meg bűneimért, és kérlek segíts megtalálni a világ gonosztevőit, a bűnösöket, hogy véget vessek a szenvedéseiknek.

Az ajtó nyikorog, de lehajtva tartom a fejem, mert valószínűleg csak az a hajléktalan férfi az, hogy felmelegedjen. Várom, hogy felhangozzon tőle a „Billy Jean”, de nem hallom, és hirtelen kiráz a hideg.

– Evelyn! – Ezra hangja visszhangzik a szentélyben, és esküszöm szinte érzem, ahogy a föld morajlik és azzal fenyeget, hogy szétnyílik alattam.

Lehajtom a fejem, mert Ezra a menedékhelyemen van. Nem szeretem, amikor itt van. Idegessé tesz. Nem kellene itt lennie, Evelyn. Valami baj van. A halántékomra szorítom a kezem, hogy elhallgattassam a kibaszott hangot, aztán némán imádkozom, hogy megbocsáttasson nekem, amiért káromkodtam az oltárnál. Az oltárnál hallom a nehéz lépteit. Érzem a padló rezgéseit.

Megragadja a hajam, hátrarántva a fejem, és így nincs más választásom, mint felnéznem rá. Ajka fenyegető mosolyra húzódik, és becsukom a szemem, hogy befejezzem az imám.

– Rossz lány voltál, Evie – mondja.

– És adj nekem erőt. Ámen.

Talpra rángat, és olyan erősen ragadja meg az állam, hogy az ajkam lebiggyed. Arca lassan az enyémhez közelít, fekete szeme haragtól villan. – Imádkozz, kicsi gyilkos – suttogja, leheletét az ajkaimon érzem. – Minden lehetséges segítségre szükséged lesz. – A szorítása annyira erős, hogy biztos zúzódások lesznek az arcomon, és becsukom a szemem, hogy ne lássam a kemény tekintetét. – Négy az elmúlt két hétben… elfoglalt lehettél. Mondd, basztál velük, vagy csak meggyilkoltad őket? – A düh hullámokban tör ki belőle.

A szívem a torkomban dobog, és hatalmasat nyelek, amitől a szívem a gyomrom mélyére zuhan.

– Shhh. Ne a templomban! – suttogom idegesen.

Mitől félsz, kicsi gyilkos.” A démonom Ezrát gúnyolja.

Morgás tör fel mélyen a torkából, és csak arra tudok gondolni, hogy olyan a hangja, mint a sátán kutyájának. Amikor elengedi az arcom, a tarkóm ragadja meg, ujjai a húsomba mélyednek, és több hajszálat is kitép. Tudja, Evelyn. Minden lélegzetvétele mély és nehéz, úgy hangzik, mint az ágyúdörgés. Végigrángat a templomon, és csak arra tudok gondolni, hogy ez a halálmenetem, mert Ezra őrült és én ezt tudom.

A nagy faajtók megnyikordulnak, ahogy kinyitja őket. A hideg levegő megcsap, ahogy a járdaszegélynél álló, de járó motorú Mercedeshez vezet. Kinyitja az utasoldali ajtót és lenyom az ülésre, mielőtt becsatolja a biztonsági övet.

Nem nézek rá. Nem tudok ránézni. Megígértem, hogy rendes lány leszek, és azt hiszi, hogy rossz voltam. Olyan erővel csapja be az ajtót, hogy az egész kocsi beleremeg. Nagyot nyelek, mert ez nem jó, Evelyn. Egyáltalán nem jó.

Ahogy beül a vezetőülésbe, érzem a szúrós pillantását rajtam.

– Ezra… – lehelem, a szívem a torkomba dobog.

– Basztál valamelyikükkel, Evie? – A hangja nyugodt, és tudom, hogy ez baljós. A tikkelő állát nézem, majd a kormánykerékre feszülő kezeit. A karjában minden izom pattog, amit a rajta lévő Kaszás tetoválás olyan, minta életre kelne. – Megtetted? – kérdi újra.

– Mit? – zihálom. – Baszni kivel? – A szívem több ütemet is kihagy, ahogy találkozik a tekintetünk. Sosem láttam a szemeit ennyire sötétnek és feketének. Feneketlenek, mint a pokol bugyrai, amelybe készül dobni… vagy a Hudson folyóba.

Erősebben szorítja a kormányt és kinéz a szélvédőn. – Azt hitted, hogy nem fogom megtudni? A kibaszott klubban szedted fel őket! – Megdörzsöli az állát. – És most a seggemben vannak a rendőrök, mert egy modern Hasfelmetsző-kibaszott-Jack öli az ügyfeleimet. – Végül rám néz, és látom, hogy engem vádol, hogy ítélkezik felettem és most már tudom, hogy meg kellett volna ölnöm. Meg kellett volna ölnöm, mert akkor most ez nem jelentene problémát, de… szeretem.

A szeme résnyire szűkül, és a szívem megáll, nem, hirtelen lezuhan. Hideg veríték lep el, és szédülök. Az üss vagy fuss reakció beindul bennem, és az ajtókilincsért nyúlok, de Ezra karja hátralendül és az üléshez szorít.

– Válaszolj! – sziszegte már, nem is morogta. Egy sziszegés. Elvágja a torkomat és közvetlenül a templom előtti csatornában hagy.

– Én nem… – nyelek egyet, próbálok lélegezni. – Nem basztam velük. – A hangom remeg, a testem remeg, és Ezra szeme továbbra is rám szegeződnek.  – Nem basztam velük!

A karját elveszi a mellkasomról, de csak azért, hogy az ujjai egyesével a torkomra fonódjanak. Levegőért kapva megragadom a kezét, ahogy egészen előre húz magához.

– Ki a fasz birtokol Evie? – a hangja egy halk morgás.

– Isten – suttogom el, de a válasz nem tetszik neki, mert az ujjai erősebben mélyednek a torkomba. A látásom el-elhomályosodik, halálra fog fojtani. Ezra soha nem bántana. Én vagyok az ő kicsi gyilkosa. Én vagyok a kis Evie-je. Én nem a vöröshajú vagyok, túl szűk fehér ruhában. Szeretni akar engem.

– Nem – leheli, ajkaival végigsimít az enyémen. – Próbáld újra, kicsi gyilkos. A torkomra gyakorolt nyomás lazul, ahogy a válaszomra vár.

És bármennyire is rossz kimondani, kimondom. – Te.

– Mondd újra, Evie. – A hangja betölti a kocsit, és kis pillangók röpködnek a hasamban.

Miért szeretem, ha ilyen mérges? Lüktet a lábam között, miközben megfojt, kiabál velem és dühös. És tetszik nekem, mert soha senki nem birtokolt engem, és az emberek megvédik a tulajdonukban lévő dolgokat, a dolgokat, amikre áhítoznak. Az ő drága kicsi gyilkosa akarok lenni, mert akkor biztonságban leszek. Örökkön örökké. Ámen.

– Ki.Birtokol.Téged? – tekintete várakozóan villog, szája gúnyos kis mosolyra húzódik.

– Te, Ezra. – Ujjai elengedik a torkomat, ahogy a szája lecsap a remegő ajkaimra. Keményen csókol, fogaival az alsó ajkam tépi. Lubickolok a fájdalomban. Amikor vétkezünk, meg kell bűnhődnünk és a büntetés fájdalom. A szájába nyögök, tobzódok a birtoklásában, mert az övé vagyok.

Száját elszakítva úgy néz rám, mint egy rossz kislánya, aki vagyok. – Mit kezdek veled, édesem? – Ajka mosolyra húzódik, az arca ellágyul. – Úgy tűnik, van egy rossz szokásod.

Édesem. Hunyorogva nézek rá.

– Szokás? – kérdezem.

Kezét végighúzza a nyakamon, majd leejti. – Hány embert öltél meg, Evie?

– Nem számít, mivel bűnösök voltak. – A szeme megvillan, és rájövök, hogy azt hiszi, őrült vagyok, pedig nem. – Ők rossz emberek voltak, Ezra. Mocskosak, gusztustalanok és perverzek, és vétkesek, Ezra. Bűnösök! Az érintéseiket mindig magadon érzed. Nem tudod lemosni azt a mocskot. Nem tudsz annyit imádkozni, hogy eltüntesd magadról a mocskot, és csak egyre jobban beléd ivódik... Meg kell ölnöm őket. – Levegőért kapok, és tudom, hogy ettől csak még tébolyodottabbnak tűnök, de ez mind igaz. – Meg kell ölnöm őket. Meg kell ölnöm őket.