8 - 9 - 10. fejezet

Nyolcadik fejezet

Ezra

Fordította: Jane

– Mikor rabolta el Zee? – üvöltöm, miközben lerohanok, Dave ott lohol a nyomomban. Jontyval úton vagyunk, hogy lerendezzünk egy klienst, aki bántotta az egyik lányt, és most jött a hír, hogy Zee sorra elkapja őket. Megölhetem Vinnie-t, de Zee… nem nyúlhatok hozzá. A francba!

– Ma reggel. Épp végzett egy klienssel és kifele jött a motelből, egy pár lány látta, ahogy Zee elkapja, és felismerték.

– Bassza meg! Az a kibaszott seggfej! – Tudtam, hogy valamire készül, de ez… ez egy kurva háború. Azt hiszi, hogy elviheti a lányaimat?

– Helyezd zárlat alá a lányokat, csak a klubba és a motelben dolgozhatnak. Biztonsági őröket az ajtónk elé és mondd meg a lányoknak, hogy maradjanak a lakosztályokba. Addig nem mehetnek el, míg én azt nem mondom. – Fizetem a lányok lakhatását egy magas biztonságú épületben, mert amilyen klienseik vannak, soha nem lehet tudni, hogy melyik kattan be és megy át túlragaszkodóba. Pont, mint Zee. – Kibaszott kurva életbe!

Jonty villámgyorsan üzenetet pötyög be a telefonjába, utasításokat adva ki a megfelelő embereknek.

– Akarod, hogy lerendezzem Vinnyt? – kérdezi.

– Nem – szorul ökölbe a kezem.

Vinny most meg fogja kapni azt, amit érdemel, amiért kárt tett az árumban. Hátracsapom a kis kávézó ajtaját, a zsír és az olcsó kávé szaga mellbe vág. Alig van pár asztal bent, így azonnal kiszúrom a férfit, akit keresek. Amint rám néz, azonnal megpróbál elfordulni, mintha képes lenne elbújni előlem.

Két másik fickó ül az asztaloknál, halványan emlékszem rájuk, két drogos, aki néha be szokott jönni a bárba. Egyikük háttal ül nekem, de másik felnéz, tekintetét az enyémbe fúrja. Keményen nézek rá, majd intek a fejemmel az ajtó felé, jelezve, hogy takarodjon. Azonnal megszakítja a szemkontaktust, megrángatja a barátját, felállnak, és szó nélkül távoznak. A reputációm híre messzire elnyúlik és soha nincs megkérdőjelezve. 

Odamegyek Vinny asztalához és leroskadok a vele szemben lévő székre. Jonty felhördül, ahogy leül mellém, hatalmas testét a kis székbe préseli. Magam elé húzom Vinny sült krumplis tányérját, majd felnézek rá, látom, hogy nagyot nyel.

– Vinny – szólítom meg nyugodt hangon, majd bekapok egy krumplit. Nézi, ahogy eszek. Tudja, hogy mi fog következni, de néha ez ember az utolsó perceiben kezd a legmerészebb, legdacosabb lenni.

– Már mondtam neked korábban, Ez, ha fizetek egy lányért, akkor elvárom tőle, hogy bírja a durva kiképzést. Ha pipiskedni akarnék egy nő körül, vagy érdekelne az érzelmi világa, akkor a feleségemmel dugnék.

Nem reagálok, ujjaimat összefonva az asztalra teszem a kezem.

– Én meg már korábban mondtam neked, hogy ha a véraláfutásnál több vagy nagyobb nyomot hagysz valamelyik lányon, akkor sokkal nagyobb baj fog érni, minthogy eltöröm az állad.

Tudom, hogy ez képmutatásnak hangzik, főleg az én számból, de SJ-ért nem ötezret fizetnek egy éjszakára, ugyanakkor nincs is kiképezve, hogy elviselje ezt a faszságot. Emellett, senki sem akar megdugni egy összezúzott arcú lányt. A bevételi határok fontosak számomra. Az átlagos faszik számára, akik egy átlagos kurvámat használják, a szabályok egyszerűek, soha ne üsd meg a lányt, vagy velem gyűlik meg a bajod. Ha áthágod a szabályaimat, azzal velem szemben követsz el tiszteletlenséget, és én utálom, ha valaki tiszteletlen.

– Ne már, Ez – nevet idegesen.

Elveszek egy újabb krumplit és a számba dobom.

– Azt gondolod, hogy puhány vagyok, Vinny?

– Nem – mondja óvatosan. Okos.

– Azt gondolod, hogy amit mondok az alaptalan és légből kapott? – megrázza a fejét, de nem válaszol. – Én egy igazságos pasi vagyok, Vinny. Esélyt adok az embereknek, hogy helyrehozzák a hibájukat. – Ránézek Jontyra és vállat vonok. – Nem is tudom, talán túl kedves vagyok? – Jonty nevet és rázza a fejét.

– Persze. A kedves pont az a szó, amivel leírnálak téged.

Vigyorogva átnyúlok az asztal fölött és elkapom Vinnyt a hajától fogva, aztán a fejét az asztalhoz csapom. Az orrcsontjának törése és a szertefröccsenő vére mosolyra derít. Vinny üvölt, az asztal szélébe kapaszkodva próbál minél távolabb kerülni tőlem.

– Szerinted én kedves vagyok, Vinny? – újra az asztalhoz csapom a fejét, a vérével beborítva mindent. Úgy vinnyog, mint egy féreg, küzd a szorításom ellen.

– Kérlek – könyörgi, hangja egy gyenge suttogás.

Felállok, áthajolok az asztal fölött és a fülébe suttogok.

– Tiszteletlen voltál velem szemben, Vinny. Figyelmeztettelek.

Jonty felhúzza a szemöldökét, amikor ránézek, majd megfogja a kenőkést és odatolja. Végigsiklik az asztalon, majd a kezemnek ütközik. Kiegyenesedek, ujjaimat szorosan a hideg fém köré fonom, másik kezemmel még erősebben markolom a haját, nyivogni kezd, amikor felrántom a fejét az asztalról.

– Kérlek – dadogja. Arcán és a torkán vér folyik. Nyüszít, mint egy kibaszott kutya, ujjaival kétségbeesetten próbál a csuklómba kapaszkodni, hogy kiszabaduljon a szorításomból. Mosolygok, mert számára ezek az utolsó pillanatok, amelyek számítanak. Amikor nézed, ahogy egy ember szemeiből eltűnik az élet szikrája, látni véled a pánikot, a félelmet. Ilyenkor mutatkozik meg a valódi mivoltuk, hogy vagy úgy döglik meg, mint egy beszari vagy méltósággal.

Bevetve a testsúlyomat, a vastag nyaka oldalsó felébe nyomom a kést. Szemei tágra nyílnak, tátogni kezd, mint egy partra vetett hal. Amikor kihúzom a tompa pengét, vér spriccel mindenhová, még a szemközti falat is átitatja. Vinny bepánikolva kap a nyakához, próbálja elállítani a vérzést, de épp most szakítottam fel az ütőerét, semmi nem képes megállítani a vérzést. Nézem, ahogy a vörös folyadék végigfolyik az alkarján, és elégedettség tölt el. Amikor elengedem a haját, Jonty gyorsan az asztalon lévő tányérhoz nyúl, elkapva előle.

Előveszek egy zsebkendőt és letörlöm a kezemről a vért, miközben nézem, ahogy haldoklik. Jonty nem mozdul, csak ül ott, és tovább falatozik Vinny krumplijából.

Vinny orcája az asztalnak nyomódik, teljesen sápadt, szemeiben rettegés. Ezek az utolsó másodpercei. Leguggolok hozzá, mosolygok.

– Látod, kedves ember vagyok én, Vinny. Majdnem sikerült gyors halált rónom rád.

Két rekedt, fojtott levegővétel után meghal. Ledobom a maszatos zsebkendőt, majd elindulok kifelé.

– Takaríttasd össze ezt a mocskot, aztán találd meg Lydiát! – mondom.

El fogok indulni a kibaszott háborúba.

 Kilencedik fejezet

Evie

Fordította: Jane

Ezra lakótömbje előtt parkolok le, leállítom a kocsit és várok. Várok rá, hogy hazaérjen, mert látnom kell őt.

Kiszáll az autójából és elmegy a lépcsők mellett. Egy vörös hajú nő, aki túlságosan szűk fehér ruhát visel, odamegy hozzá. Elkapja a nő derekát és az út szélén parkoló autóhoz szorítja. Filmjelenetbe illő módon csókolja, majd elkapja a karját és elkezdi felfele vonszolni a lépcsőn. A szívem a mellkasomban őrülten dobog, mert féltékeny vagyok. Elképzelem, ahogy a nő kuncog, fehéret visel, így próbálja ártatlannak mutatni magát, de a csípője ringásából és abból, hogy nem rajzolódik az alsóneműje a ruha alatt, tudom, hogy nem az. Elszámolok százhúszig, mert tudom, hogy ennyi idő múlva fog felkapcsolódni a villany Ezránál.

Százhuszonegy, százhuszonkettő, százhuszonhárom… Nagyot nyelek, mert elképzelem, ahogy a falnak szorítja a lépcsőházban, keze a rövid, kurvás szoknyája alá siklik. Aztán egyszer csak felkapcsolódik a villany a nappaliban, majd a hálóban is. Semmire nem tudtam gondolni, csak, hogy milyen lehet dugni vele, annak ellenére, hogy helytelen.

Fel sem fogom, hogy mit teszek, de aztán ott találom magam a szomszédos épületnél, miközben felnézek a lakására. A szemközti téglafalon látom a mozgó alakokat, de ennyi nem elég, látnom kell, hogy mit csinálnak, ezért felsietek a tűzlépcsőn. Régi és rozoga, valószínűleg rég nem volt ellenőrizve, de ahogy a többi estéken is, ma is tökéletesen megfelel a célra. A rozsdás korlátba kapaszkodva haladok felfelé, a cipőm sarka többször is beragad a lépcsők mélyedésébe, mire elérek a második emeletig. Az árnyak elrejtenek, hátam a hideg falhoz szorítom, mozdulatlanul állok, igyekszem elkerülni a lelepleződést.

A lány térdel, a férfi farka a szájában van, kezeivel a csípőjébe kapaszkodik. Ezra elkapja a nő fejét, és durván dugni kezdi a száját. Valamilyen oknál fogva azt kívánom, bárcsak én lennék ott a farkával a számban, és ettől mocskosnak érzem magam, mert én soha nem vágyom a férfiakra. De ő feloldozást nyújt neked, Evelyn. Ez igaz, és ettől nem lenne bűntudatom, ha dugnék vele és még élvezném is. Ki tudná verni belőlem a kéjvágyó bűnöm, miközben megdug.

Ezra a csuklójára csavarja a nő vörös haját, majd felrántja a földről. Elkapja a ruháját és felfele ráncigálja, süt belőle a vágy, a kielégülés iránti szükség, és ettől elönt az irigység, mert azt akarom, hogy engem is úgy akarjon, ahogyan őt. Bűnbe viszi ezt a nőt, de azt akarom, hogy nekem ő maga legyen a vétkezés.

Olyan erővel löki neki a nőt az ablaknak, hogy hallom a tompa csattanást, ami végig visszhangzik az üres sikátorban. Azt akarom, hogy én legyek az, akinek a háta a hideg üveghez préselődik. A szívem a fülemben dobog, azt dübörgi, hogy mekkora mocskos kurva vagyok, amiért hagyom, hogy ez a férfi ilyen vétkes gondolatokat kényszerítsen a fejembe, de ráüvöltök, hogy fogja be. Biztos vagyok benne, hogy ez a lüktetés a lábaim között és a zizegő érzés, ami beborítja a bőröm, százezerszer erősebb lenne, ha most én lennék az ablaknak szögezve. Hagynám, hogy megbasszon, aztán elverjen az övével, és akkor felmentesülnék a romlott vágy miatt, amit érzek. A baszni csúnya szó, Evelyn.

A kis vörös kurva a mellkasát csapkodja, körmeivel végigszánt rajta. A férfi a nyakához hajol, a haját szorosan markolja, miközben biztosan valami nagyon pajzán dolgot suttog a fülébe. Fogadni mernék, hogy azt mondja neki, hogy könyörögni fog neki, és aztán másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy milyen érzés volt az ajkait magamon érezni, hogy a fájdalmat felváltotta valami olyannal, amitől azt éreztem, hogy újra feloldozást kell nyernem. Aztán hirtelen elhúzza az ablaktól, és egy rövid másodpercig kinéz, én meg azt hiszem, hogy lát engem, de ha így is lenne, akkor sem ismerne fel.

Végül teljesen eltávolodnak az ablaktól, és még lemászok a lépcsőn, kipirulva és féltékenyen erre a Jézebelre a túl szűk fehér ruhájában. A lábaim közötti lüktetés nem csitul, és mást sem szeretnék, csak megérinteni magam, miközben erre a férfira gondolok, ahogy a nagy kezei végig kalandoztak a testemen. A megkönnyebbülésre, amit adott nekem. Holnap végre péntek, de úgy érzem, nem telnek elég gyorsan az órák.

  

Tizedik fejezet

Ezra

Fordította: Aiden

Halkan kopognak az ajtón és Dave morogva ugrik fel.

– Gyere be! – kiáltok.

Az ajtó kinyílik és egy apró alak lép az irodába. Fekete haja hullámokban omlik a vállára. Evie.

Dave leül vele szemben, továbbra is morog. A lány szeme rá szegeződik és idegesen tapad szorosan a falhoz.

– Dave! – szólok rá, mire elfordul és méltatlankodva visszafekszik a helyére.

Egy pillanat erejéig tágra nyílt kék szemmel néz engem, mikor pillantásunk találkozik. Van valami elbűvölően tragikus ebben a lányban, valami hamis ártatlanság, ami megragadott benne.

Szeretek mindent tudni a lányokról, akikkel dolgozom, mert az üzlet legfontosabb része az előkészítés. Legalábbis ez az, amit mondani szoktam magamnak. Jonty követte őt. Már tudom, hol él, hová jár templomba, de ez minden. Semmi mást nem találok róla, se egy társadalombiztosítási azonosítót, se egy születési anyakönyvi kivonatot. A lány egy szellem, ráadásul kurva is, szóval gyanús.

Kibújik a kabátjából. Tekintetem azonnal megakad feszes, fekete ruháján, mely testének minden egyes kurva domborulatát kihangsúlyozza. Elég ránéznem és a farmerem eleje kibaszott sátorrá alakul. Hátradőlök, hogy elférjen a farkam és kényelmesebb legyen.

– Eljöttél – mondom a szék karfájára könyökölve, magam előtt összekulcsolom a kezem.

– Te mondtad, hogy jöjjek vissza – idegesen mered Dave-re és megköszörüli a torkát. - Második fázis, emlékszel?

Némán bámulom. Elpirul, amitől a farkam görcsösen összerándul.

– Emlékszem– mosolyodom el. – Csak nem számítottam rá, hogy visszajössz. A legtöbben nem teszik. Neked sem kellett volna.

Tekintete az ölébe esik, és ha a szemem nem csal, látok egy finom mosolyt a szája szegletében.

– Nem vagyok olyan, mint a legtöbb lány – suttogja. Hát nem, rohadtul nem.

Felállok, Dave felkel a helyéről, de maradásra intem.

– Kövess – szólok Evie-nek, elhagyva a szobát. Ugyanazon a folyosón haladok ugyanabba a helyiségbe, és ő újra jön utánam, cipője sarka tompán kopog a látszólag üres csöndben.

Ezúttal nem retten vissza, mikor belépek a szobába és felkapcsolom a villanyt. Egyáltalán nem reagál sehogy. Teljesen kifejezéstelen az arca. A legtöbb lánnyal általában rosszabb szokott lenni a második alkalom. Mivel megtapasztalták az első fázist, így arra számítanak, hogy annál rosszabb dolgoknak kell történnie. Ez a második fázis. Nehezebb. Félnek az ismeretlentől. Nem így Evie, ő nyugodtnak tűnik, mintha sejtené, mi vár rá. Ez a lány meglep és lenyűgöz minden alkalommal.

– Vetkőzz – utasítom.

Gondolkodás nélkül leveszi a ruháit, már-már csalódott vagyok. Egy részem arra vágyik, hogy tiltakozzon, hogy én téphessem le róla a kibaszott ruháját. A megadása közel sem olyan izgató, mintha harcolna. Lehúzza a ruhán a cipzárt, ami a padlóra hull, kilép belőle és ott áll hófehér csipketangában és melltartóban. Tekintetem lefelé vándorol a lábán vörös cipője sarkáig, és kb. századszor is kénytelen vagyok igazítani a farkamon.

– Térdre.

Készségesen letérdel, felemelt fővel figyeli, ahogy járkálok körülötte.

– Miért jöttél vissza, kis gyilkos? – megfogom az állát és kényszerítem, hogy rám nézzen.

– Te mondtad, hogy jöjjek.

Elmosolyodom. Ő egy gyilkos, egy harcos. Nem azért jött vissza, mert azt mondtam neki. Azért jött vissza, mert itt akar lenni. Csak abban nem vagyok biztos, miért akar itt lenni. A fiókhoz lépek, kihúzom belőle a korbácsot. Utálom ezt a szart, annyira színházinak tűnik, de mivel azt akarom, hogy ő használja, így az öv nem lesz megfelelő célszerszám. Végigfuttatom a bőrszalagokat a tenyeremen, ahogy közeledek felé. Figyeli minden mozdulatomat, érdeklődést vélek rajta felfedezni, mikor a markolatot felé nyújtom. Elveszi a kezemből és megvizsgálja.

– Ezt fogod használni. – Szeme kikerekedik, ahogy ezt mondom. Ezek mindig azt hiszik, engem kell ütni. Felnevetek, ahogy szeme a korbácsról rám néz és csóválom a fejem.

– Magadat kell vele megsebezned, Evie. – Hallom, hogy nyel. Farkasszemet néz velem, egy pillanatra azt hiszem, sírni fog. Remélem, hogy fog.

– Miért nekem kell megtennem? Mi a lényege? – kérdi, ujjai között a bőrszalagokkal.

– Nem teszel fel kérdéseket. Hűséges és engedelmes leszel. – köptem azt a szót, mert gyűlöltem. – De mert kedvellek téged, elmondom, kedvesem. A lényeg a fegyelem. Ha képes vagy megsebezni magad, úgy értem valóban megsebezni, akkor el tudsz viselni bármit, amit kirónak rád, és higgy nekem, ki fogják, amit csak lehet… – Nem tudom, miért mondom el ezt neki, vagy miért teszek úgy, mintha még mindig azt vizsgálnám, alkalmas-e a munkára. Belőle sosem lesz luxuskurva. Azért van itt, mert én akarom, hogy itt legyen. Semmi más oka nincs.

Bólint, hogy megértette. Kék szemeit továbbra is rajtam tartja, arca kifejezéstelen, ahogy feltartja a korbácsot és a vállára csap vele. A korbács hangja keresztülvisszhangzik a szobán, ahogy a bőrére csap. Meg sem rezzen; nem mozdul, tekintete az enyémbe fúródik.

– Újra – parancsolom.

Másik hangos csattanás következik, majd egy újabb, aztán egy újabb. Sem könnyek, sem sikolyok. Sztoikus nyugalommal tűri, amitől olyan kemény leszek, mint a kibaszott beton. Megáll, ledobja a korbácsot maga mellé. Mosolyogva csóválom a fejem.

– Nem mondtam, hogy hagyd abba.

Szemhéja résnyire szűkül, láthatom a mögötte égő haragot. Lehajolok elé, kezembe véve az állát.

– Keményebben... – suttogom.

Kirántja az állát a markomból, felemeli a korbácsot, lesújtva a hátára újra és újra. Számát sem tudom, hány csapást mér magára. De akárhányszor is csapódik hozzá a bőr, nem törik meg.

– Elég.

A fekete rojtok elterülnek a padlón, ahogy karja az oldalára hullik. Kezembe adja a korbácsot és vastag, fekete szempilláin át felnéz rám. Fehér fogai kivillannak vérvörös ajkai közül.

– Azt akarom, hogy te csináld – suttogja, ahogy tekintetét a földre szegezi. – Kérlek.

Időt sem hagy, hogy válaszoljak, simán hátat fordít nekem és vár. Szemem elhomályosul, ahogy meglátom a vörös csíkokkal szabdalt sápadt bőrét. Ennyi nem volt elég neki?

Önmagammal viaskodva ragadom meg a fa nyelet. Ő itt nem támaszthat igényeket, de a pokolba is, a tény, hogy ő akarja ezt, hogy szereti ezt… Francba, meg akarom ríkatni. A probléma az, hogy nem fog sírni. Nincs benne félelem, nem érzi a fájdalmat és baszódjon meg, ha ettől nem indulok be; nem tudom, hová jutott ez a kurva világ. Addig akarom baszni, míg nem sikít, és nem vagyok biztos benne, hogy képes lennék leállni azelőtt, hogy véresre verném pár csepp nehezen megszerezhető könnyéért.

Hátralendítem a korbácsot, átcsapva vele a vállán. Bőr a bőrbe harap és összeszorítom az állkapcsomat. Rácsapok újra és újra és minél keményebben ütöm, ő annál jobban ellazul. A farkam felágaskodik másodszorra is. Megragadom, és olyan erővel ütöm, hogy kiserken a vére. Ez a csapás elegendő ahhoz, hogy háta ívbe feszüljön és esküdni mernék, hogy hallom a nyögését. Ez nem büntetés neki; kibaszott élvezet.

Elengedem a korbácsot és a földre esik. Elég volt ebből a hülyeségből. Pár gyors lépéssel áthidalom a köztünk lévő távolságot. Előtte állva megragadom a haját és visszarántom a fejét. Most az arca épp egy magasságban van a farkammal, ahogy felnéz rám nagy szemekkel.

– Szereted, ha bántalak, kis gyilkos?

Lesüti a szemét, elpirul. Szabad kezemmel megcirógatom az arcát.

– Ne szégyenkezz, kedvesem. Ez kibaszott gyönyörű – suttogom.

Remegő kezeit felemeli a derekamig és félénken kicsatolja az övemet. Annyira bizonytalan, olyan dugnivalóan ártatlan. Pillantása egy másodpercre találkozik az enyémmel, mielőtt ismét lesüti a szemét és keze visszahullik az ölébe. Nagyujjammal végigsimítom alsó ajkát, mielőtt a szájába csúsztatom – meleg, nedves szájába. Nyelve átsuhan az ujjam hegyén, és ez az egyszerű mozdulat elég, hogy a farkam fel és leugráljon, mint valami kiskutya, aki arra vár, hogy játszanak vele. Mikor a nagyujjammal a szájában felnyög, elakad a lélegzetem. Szent szar. Nem szexelek kurvákkal, de ez csak a csaj szája, nem igaz? És ő nem olyan, mint a többi ringyó, akikkel valaha is találkoztam.

Kihúzom az ujjam a szájából és meglazítom az övemet, letolva a nadrágomat a boxeremmel együtt. Homlokán megjelenik egy vékony ránc. A másik kezem még mindig a hajában, szorosan tartom, lassan húzva magamhoz mindaddig, míg az arca már csak pár centire van a farkamtól. Érzem rövid, forró lélegzetét rajta. Basszus. Nem tudok tovább várni szája tüzére.

– Vedd be – mormolom. Fegyelmeznem kell magam, hogy ne dugjam le a farkam azonnal a torkán és ne basszam a száját addig, míg öklendezni nem kezd. Nézni akarom, ahogy könnyek öntik el az arcát, ahogy szó szerint fuldoklik a farkamon.

Félénken felemeli a kezét és finom ujjait körbefonja a farkamon. Felnyögök ettől a kis érintéstől. Megérzem ajkait, nyelve átfut a makkom végén. Ujjaim megfeszülnek a hajában, ahogy még jobban felfedez engem. Szája körbevesz, és csak nézem, ahogy a farkam eltűnik vörös ajkai mögött. Most az egész farkam a meleg, szűk kis szájában van. A testem durván megfeszül, a golyóim csaknem belerobbannak a torkába. Csillogó szemmel néz a szemembe. Még a farkammal a szájában is olyan kibaszottul ártatlannak tűnik. Végighúzza nyelvét a teljes hosszomon, csendesen felnyög. És elveszek.

 

Megmarkolom a haját és előretolom a csípőm, míg el nem érem torkának hátsó falát. Megbaszom könyörtelenül, elengedés nélkül. Fejem hátrahajtom és felnyögök, mert soha sehol nem éreztem olyan jól magam, mint most a szájában.

– Baszd meg, Evie! – egyre keményebben és gyorsabban tolom. A golyóim összerándulnak, izmaim megfeszülnek és mélyen a torkába élvezek. Becsületére legyen mondva, lenyeli, aztán nyelvével tisztára nyal. A farkam kibújik a szájából és ő leül, csöndesen bámulva engem. Bassza meg. Remegek, zihálva veszem a levegőt. Ennek a lánynak varázslatos a szája.

Miután magamhoz térek, felhúzom a boxerem és a nadrágom, aztán gyorsan becsatolom az övemet.

Mi a szart csináltam? Elfordulok és arrébb jövök tőle, végigsimítva a hajamon. Baszki. Először meg akartam verni, aztán felfaltam a punciját, most meg szopja a farkam. Nem kefélek kurvákat. Nem verek meg lányokat anélkül, hogy ne nekem dolgoznának. Mi a szar van velem? Ez a lány elveszi az eszem, pedig én sosem engedem ki a kezemből az irányítást. Minden, amit teszek, tudatos választás eredménye. Mi a helyzet vele? Egy olyan szexőrült picsabaszót csinál belőlem, mint akiktől olyan sok pénzt zsebelek be.

Amikor visszafordulok, látom, hogy Evie még mindig tök meztelenül térdel és a padlót nézi.

– Öltözz fel – mondom neki, haragszom magamra, mert elvesztettem az önuralmam.

Nem néz rám, feláll, összeszedi a ruháit. Gyorsan öltözik, tekintetét továbbra is a padlón tartva.

– Mikor jön a harmadik fázis? – kérdezi, ahogy lesimítja magán a ruháját.

– Nincs harmadik fázis. – húzok ki egy szál cigarettát a zsebemből, szünetet tartva mondandómban, míg a számba helyezem. – Nem mentél át a második fázison. – Felpattintom az öngyújtó fedelét, a lángba tartom a cigaretta végét, mélyet szívva a füstből, mielőtt hangos csattanással lezárnám.

Összevonja a szemöldökét, szeme mérgesen tekint rám.

– Miért? Mit rontottam el?

Vigyorogva beleszívok a cigarettába, ahogy lassan lépdelek felé, eltörölve a köztünk lévő távolságot.

– Te nem feszengsz. Nem félsz a fájdalomtól.

– Azt hittem, pont ezt akartad– suttogja.

Hüvelyk és mutatóujjam közé fogom az állát.

– Én személy szerint igen. De az ügyfeleim… – hajolok közelebb, orrom súrolja a nyakát, hogy még utoljára beszívjam az illatát. – Ők azt akarják, hogy kiabálj és sírj. Azt akarják, hogy könyörögj, hogy álljanak le. – Finoman nyakon csókolom, mielőtt visszahúzódom, hogy újra a szemébe nézhessek.

– Nem akarják, hogy élvezd. Azt akarják, hogy félj tőle.

– Én... én tudok sikoltozni. Sírni is, ha azt akarják – bólogat, mintha próbálná saját magát is meggyőzni. – Megtehetek bármit, amit csak akarsz– az álla remeg, ahogy néz rám.

A gondolat, hogy úgy tesz, mintha sírni próbálna, feldühít. Elveszem a kezem az arcáról. A könnyeket csupán a félelem váltja ki, és a félelem nem látható, csak érezhető.

– Még ha el is tudnád játszani, sérült vagy. Nem bukhatok egy éjszaka dollár ezreket hibás áru miatt, kedvesem – szemem tökéletes arcát fürkészi. – Nem számít, mennyire gyönyörű vagy.

– Akkor miért kértél, hogy jöjjek vissza? Ha sérültnek lenni azt jelenti, hibás vagyok, miért hoztál ide vissza? Csak bántani akartál? – remeg, orrlyukai kitágulnak, ahogy haragosan rám mered.

Újabb slukkot szívva a füstből felnevetek, hajának egy tincsét az ujjaim közé csippentem.

– Pontosan így van – belefújom a füstöt az arcába, ahogy a mellkasomhoz húzom őt.

– Soha senkit nem akartam annál jobban megbéklyózni, mint téged, kis gyilkos – suttogom, ajkaim a bőréhez érnek, ahogy ezt mondom.

A lélegzete elakad és szemei elkerekednek. Megpróbál elhúzódni tőlem, de kezem a nyakára fonódik, egy helyben tartva őt.

– Ráveszel, hogy bántani akarjalak téged, sírnál, amíg baszlak. De én nem dugok ribancokkal. – Eleresztem őt, elnézek a feje felett.

– Szégyen – fordítok neki hátat és elindulok az ajtó felé. – Ne gyere ide vissza, Evie.

– Kérlek… – könyörög.

El kellene sétálnom és soha többé nem látni őt viszont, de az ártatlanság a hangjában megállít.

– Adj még egy esélyt. Kérlek, Ezra.

Megfordulok és az arcába nézek.

– Miért?

Egy vékony ránc jelenik meg a homlokán.

– Miért? – kiáltom.

– Én... nekem szükségem van erre a munkára.

Nyílegyenesen a szemébe nézek, az arcát kutatva.

– Keress. Másik. Munkát.

– Nem! – kiáltja túl gyorsan – Nem lehet… Nekem erre a melóra van szükségem. Kell a pénz.

Nem vártam meg, míg teljesen hülyét csinál belőlem. Úgy olvasok az emberekben, akár a könyvben.

– Hazudsz – csak ki kell őt dobnom, elfelejtenem, de mégis itt állok földbe gyökerezve, kíváncsian várva a válaszát, míg ő hallgat. Elfogy a türelmem. Ott termek mellette, megragadom a torkát, magam elé rántva belemélyesztem ujjaim a puha bőrébe.

– Nem tolerálom jól a hülyeséget, kedvesem – lélegzetem a füléhez ér – Kurvára nem kéne, hogy tesztelj engem.

Zihálva küzd a szorításomban.

– Én… – érzem a pulzusát az ujjaim alatt és összeszorítja a szemét. – Én ezt szeretem – nyögi ki.

– Mit szeretsz, kis gyilkos? – engedek a szorításomon, ahogy az arcomat hozzányomom, az ajkam a fülénél. – Mondd csak.

– Szeretem, mikor bántasz – suttogja, hangja elcsuklik. Nem segíthetek, de felnyögök, ahogy buborékként tör a felszínre a nyers késztetés, hogy megdugjam őt.

Igazítok a fogásomon, megragadva az állát és közel húzom magamhoz. Tekintetem telt, vörös ajkára tapad és az én ajkam az övéhez ér. Gyors lélegzete elakad, mielőtt ajka rám tapad. Nyelve keresztülsöpör a számon. Kész vagyok.