36 - 37. fejezet

 

Harminchatodik fejezet

Ezra

Fordította: Jane

 

– Meg kell ölnöm őket – mondja rendíthetetlen átéléssel. Hosszan fújom ki a levegőt és megszorítom az orrnyergem.

– A francba is, Evie!

El fogják kapni, ha tovább folytatja. Csapongó és zabolázatlan. Akár hagyhatna is maga után egy hullákból álló ösvényt egészen az ajtajáig, ha ilyen tempóban és módon halad. Felpillantok rá, tágra nyílt szemekkel néz, fogai idegesen nyúzzák az alsó ajkát.

– Nem gyilkolászhatsz csak úgy – mondom.

– Én nem csak úgy gyilkolok. Azokat az embereket ölöm meg, akiknek szembe kell nézniük az ítéletükkel – mondja, miközben abba a kurva keresztbe kapaszkodik.

Bassza meg. Újra hátradőlök.

– Az sem érdekel, ha Kibaszott Teréz Anyák, de mindenhol hullákat hagysz. Akár rá is írhatnád a homlokukra a nevem és itt hagyhatnád őket a klub előtt. A rendőrök így is rám szálltak – mondom, és a fejemet rázom, annyira elcseszett ez az egész. –  Abba kell hagynod… bármi is ez, amit csinálsz.

Dühösen rázni kezdi a fejét, kapkodja a levegőt, állkapcsa megfeszül.

– Nem tudok leállni, nem tudok. Kérlek, ne kérd ezt tőlem.

– Jézusom, Evie – mondom, miközben frusztráltan a hajamba túrok. 

Arcát a tenyerébe temeti, és ez még számomra is túl elvetemült. Szó nélkül húzódom félre a járdától, miközben Evie csendben bámul ki az ablakon, ahogy haladunk végig New York örült forgalmán. Térdeit a mellkasához húzta, annyira törékenynek tűnik, és mintha végre először látnám az igazi összetört mélységet, ami benne lakozik.

Bekapcsolom a rádiót, és addig nem nézek rá, míg le nem fékezek a lakásom előtt. Kiszállok, de ő meg sem moccan. Sóhajtok, majd megkerülöm az autót és kinyitom neki az ajtót. Persze, most meg rám se akar nézni.

– Evie?

Semmi reakció. A rohadt életbe is! Előredőlök és kicsatolom a biztonsági övet, de ő még mindig össze van gömbölyödve. Elhúzom a csuklójától fogva, hogy szabaddá tegyem a lábait.

– Ne! – kiáltja.

Sem időm, sem türelmem nincs a szarságaihoz, egy jobb embernek biztosan lenne, de én nem vagyok jó ember. Én egy gazfickó vagyok. Erővel rángatom ki a kocsiból, majd az oldalához lököm.

– Csinálhatjuk a könnyebbik módon, aranyom, vagy… – be sem tudom fejezni, mert vadul kapálózni kezd. – Szóval akkor a nehezebb utat választod. – Becsapom az autó ajtaját, bezárom. Patakokban ömlik a könnye, ahogy próbál elszakadni tőlem.

– Kérlek – könyörög.

Előredőlök, elkapom a combja hátulját, felkapom a vállamra. Úgy visít, mint egy őrült, vinnyog, és a hátam püföli.

– Ne ölj meg! Nem akarok a Hudson folyóba kerülni. Kérlek! – öklei újra meg újra lecsapnak a hátamra, de én folytatom az utam a lift felé. Amint belépek, megnyomom a gombot, az ajtók máris csukódnak, és semmi mást sem hallok csak a szipogását. – Kérlek, ne ölj meg – suttogja.

– Nem foglak megölni, Evie – forgatom a szemem. – A francba is, te vagy az, aki úgy viselkedik, mint egy tömeggyilkos.

A lift megáll, az ajtók kinyílnak. Amint belépünk a lakásomba, azonnal ellazulok. Itt már nyugodtan elveszítheti a fejét. Ledobom a kanapéra, kiterülve huppan le. Elfordulok tőle, a konyhába megyek egy üveg whiskyért, amiből nagyot húzok.

– Utálsz? – suttogja pityeregve.

– Nem – mondom, majd iszom még egy nagy kortyot. – Embereket ölsz, én is embereket ölök. Szarságok történnek, de a világ továbbhalad.

– Embereket ölsz, Ezra – felnéz rám, még mindig a keresztjébe kapaszkodik. – Én rossz embereket ölök!

Rámeredek és az ujjammal felé intek.

– Engem nem kapnak el. Nem hagyom őket a kurva autó hátsó ülésén, és ami még biztosabb, hogy nem ölök meg négy pasit ugyanarról a helyről, főként nem két kibaszott hét leforgása alatt! – közelebb lépek hozzá, fölé tornyosulok, miközben ő még a kanapén ül.  – Börtönbe fogsz kerülni Evie, aztán meg az elmegyógyintézetbe, mert a törvény szerint, akik Isten nevébe gyilkolnak sem mentesülhetnek fel a gyilkolási vád alól.

– Még mindig úgy gondolod, hogy mennyei ízem van? – kérdezi elsápadva, miközben nagyot nyel.

Hajamba túrok, olyan ideges vagyok, hogy majd kitépem. Azt sem tudom, hogy mit csináljak vele már.

– Evie, mi a… – megszólal a csengő, és kapok az alkalmon, hogy elmenjek, mielőtt elveszítem az eszem.

Evie függőséget okoz, és van benne valami, ami miatt olyan, mintha a golyóimnál fogva vezetne, de őrült, a pokolba is, talán pont azért akarom annyira, mert őrült. Az én világomban, mindig a peremen táncolok. Evie-vel lenni olyan, mintha kifeszített húron lépkednék – megtörni őt, birtokolni, mialatt folyamatosan azon gondolkodom, hogy mikor fog elpattanni, mikor tolom őt túlságosan túl messzire. Már várom a napot, hogy mikor próbál megölni engem is, és amikor ez a nap eljön, akkor annyira elverem, hogy vérét ontom, majd úgy megdugom, hogy egy a könnyei egy folyót is elárasztanak.

Kitárom az ajtót és a fiatal srác, aki ott áll, ijedten hátraugrik. Valósággal az arcomba nyom egy csokor fehér rózsát, majd elrohan. Egy kis kártya van középre szúrva, Evie-nek címezve. Becsapom az ajtót és visszaviharzok a lakásba.

– Ki a fasz küld neked virágokat? – ledobom őket az asztalra, megsértve, hogy valamilyen beszari virágokat vett neki. – És miért küldték az én házamhoz? – feltépem a borítékot és elolvasom a két sort, ami benne található.

Evie!

Ezra nem tud örökké megvédeni. Már nagyon várom a közösen eltöltött időt.

Zee

Meg fogom ölni. Nem érdekel, hogy mit gondol, hogy mi van a birtokában. Fel fogom aprítani, egyesével tépem ki a végtagjait. Aztán a fegyverem csövét feldugom a seggébe, megerőszakolom vele, mielőtt meghúzom a ravaszt.

Felkapom a virágokkal teli vázát és a falnak csapom. Dave felpattan a fekhelyéről, felugrik Evie mellé védelmezően.  Evie átöleli Dave-t, az ölébe húzza.

– Ki…

– Mostantól kezdve nem mész el mellőlem, hacsak én azt nem mondom. Nincs több kisurranás, Evie.  És esküszöm a Te kibaszott Istenedre, hogy ha ellenszegülsz, akkor ott foglak hagyni a klubba, kikötözve ahhoz a kereszthez, és hagyni fogom, hogy igazán közel kerülj a hitedhez – odadobom a kártyát mellé a kanapéra, felveszi, kis keze remeg, miközben olvassa a sorokat.

– Nem akarok veled maradni, nem szeretem, amikor ilyen vagy – suttogja.

Odahajolok hozzá, keményen megragadom az állát, hüvelykujjammal végigsimítok az ajkán, elkenve a rúzsát.

– Ki birtokol téged, Evie? – kérdezem.

– Te…

– És ki védelmez téged, Evie?

– Te – mondja, tekintete összekapcsolódik az enyémmel, szemei megtelnek könnyel.

Megmarkolom a haját, fejét hátrarántom, arcát az enyémhez húzom. Ajkaim lecsapnak az övére, miközben szabad kezemmel a torkát simogatom.

– Én – motyogom, miközben tovább csókolom.

 

 Harminchetedik fejezet

Evie

Fordította: Katie

Ezra már nem mérges rám. Megígértem, hogy jó kislány leszek és azt hiszem, elhiszi. Követem, miközben az ajtó felé tart, a derekánál megpillantom a fegyverét. Nem akarom, hogy elmenjen.

– Maradj itt – néz rám Ezra. – Egy órán belül itt vagyok. Nálam van a telefonom, Dave itt lesz veled, Jonny pedig kint őrködik. Zárd be az ajtót.

Sóhajt egyet, a kezével végigsimítja az arcom.

– Evie, ide nem tudlak magammal vinni, és pokolian biztos lehetsz benne, hogy nem a klubba megyek. Sietek, ahogy tudok – kinyitja az ajtót és még egyszer rám néz. – Kibaszottul ne menj el innen – az ajtó becsukódik. – Zárd be. Most azonnal – kiált az ajtó másik oldaláról.

Gyorsan elhúzom a reteszt és Dave-re pillantok, aki az ágyában fekszik és engem figyel. Leülök a kanapéra. Dave felugrik rá, és a fejét az ölembe hajtja.

– Mit csináljunk? – kérdezem, ő pedig lassan megcsóválja a farkát.

Bekapcsolom a tévét és várok. Másfél óra múlva Ezra még mindig nincs itt. Úgy érzem, hogy oka volt annak, hogy nem vitt magával. Olyan ok, ami egyáltalán nem tetszik. Mi van akkor, ha hazudott? Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy megtudjam mit csinál. Kedd van. Az órámra pillantok. Öt óra van. Minden kedden a Starbucksba megy öt órakor és rendel egy lattét, míg arra vár, hogy megérkezzen, akivel találkozik. Az ajtóra pillantok, és tudom, nem kellene elmennem. Azt akarja, hogy elhidd a hazugságait, kicsi gyilkos. Tudom kell, hogy mit csinál, és miért nem mehettem vele.

– Van kedved sétálni? – kérdezem és eltolom magamtól Dave-et. Körberohangál, ugrál és ugat, a farkát őrülten csóválja. Gyorsan ráteszem a pórázt és elhagyjuk a lakást.

A közmunkások a frissen hullott havat lapátolják a járdáról. Dave felnyüszít, amikor a mancsai a hóba süllyednek. Megrántom a pórázát, magam után húzom. Nem vagyok hülye, látom, ahogy egy pasi kiszáll a fekete Audiból az utca túloldalán. Érzem, hogy követ. Tudom, hogy elmondja Ezrának, de én csak kutyát sétáltatok.

Minél közelebb érünk a Starbuckshoz, a szívem annál gyorsabban ver. Van abban valami romantikus, hogy figyelem őt, miközben neki erről fogalma sincs. Lassítok és megállok az ablak előtt, a sarkon. Innen tökéletesen rálátok az asztalra, ahol Ezra mindig ül. A telefonját nézi, egyik keze a csészén. Elmosolyodom, de aztán elönti az agyam a meleg fos. Az a vörös hajú Jen, éppen leül az asztalához. Keresztbe teszi a lábait, a szürke ruhája ettől felcsúszik a combján. Ezra felpillant rá, majd felhúzza a szemöldökét, mielőtt újra a telefonjába temetkezve.

Dave nyüszítve rángatja a pórázt.

– Fejezd be – sziszegem.

Nézem, ahogy Jen megsimítja a mocskos kis ribanc kezeivel a karját. Le akarom vágni azokat az ujjakat.

Hátradobja a vörös, hullámos haját és nevet. Én pedig be akarom tömni a száját, amíg el nem némul.

Dave morog, jobban rángatja a pórázt és közel állok hozzá, hogy elengedjem. Ezra elmosolyodik valamin. Rám soha nem mosolyog így. Szereti a ribancot. Én pedig őt. Engem csak birtokol. Azt akarom, hogy engem szeressen és ne őt. Jen feláll és odamegy Ezrához, hozzáhajol és megpuszilja az arcát. Meg fogom ölni. Megbaszta annál az ablaknál – annál, ahol engem soha nem baszott meg. Mélyen beléhatolt a farkával. A magáévá tette. És Ezra még mindig őt akarja, annak ellenére, hogy megmentett engem. Én az ő bűnöse vagyok, de Ezra mégis Jennel vétkezik. Meg kell ölnöd, Evelyn. Ő egy hazug. Kihasznál. Közéd és a munkád közé állt. Gondoskodj Hannah békéjéről. Öld meg. Nem akarom megölni. Szeretem. Kit szeretsz jobban? Istent vagy Ezrát? Öld meg.

Érzem a könnyeket a szemem sarkában, miközben megfordulok és átvágok a járdán sétáló tömegen. Dave előttem vágtázik, a farka meg sem áll. Bűntudatom van, mert Dave el fogja veszíteni a gazdáját. Meg kell tartanom, ez a helyes lépés és akkor még mindig velem lehet Ezrából egy kis darab.

– Kérlek, ne kelljen megölnöm. Szeretem őt – könyörgök magamban, amikor elérem az épületet, ahol a lakás van.

A szerelem bűn. Ezra az enyém volt. A ribanc a mocskos száját az arcára nyomta – ő pedig nem tolta el magától. Mosolygott, mert meztelenül akarja látni és őt nyomta az ablakhoz, nem engem. A szívem egyre jobban tombol és dübörög a mellkasomban. A fejemben összekeverednek a hazugságok, elárultság, düh és zavar gondolatai. Azt hittem, hogy ő maga az ördög, hogy ő maga Isten, most pedig azt gondolom, hogy semmi más, mint egy mocskos, értéktelen senki. Egy erkölcstelen, egy strici. Az a fajta férfi, akit a munkámból kifolyólag megölök. Emlékeznem kell, mi is a munkám… Elhitette velem, hogy a hitem értelmetlen. Miatta megkérdőjeleztem a tetteim. Talán szeretem, de meg kell ölnöm.

Miközben a lépcsőn felmegyek a lakásba, könnyek árasztják el az arcom. Nem akarom megölni, de nincs más választásom. Megteszem, amit már régen meg kellett volna tennem. Beengedtem az ördögöt és vétkeztem. Vétkeztem. Vétkeztem… de mindent helyre fogok hozni.

Ahogy belépünk a lakásba, Dave lerázza magáról a havat és felugrik a kanapéra.

– Sajnálom, Dave – suttogom, miközben a szekrényhez megyek és kinyitom a sminkes dobozom. Kiveszem az alapozót, óvatosan felteszem, elfedek minden egyes hibát és tökéletlenséget. Az ecsettel feketére festem a szemhéjam. A szemtussal tökéletes vonalat húzok a szempilláim tövébe, majd vastagon szempillaspirált kenek a pilláimra, végül, mielőtt elhagyom a szobát, vérvörös rúzzsal kenem be a szám. Úgy nézek ki, mint egy porcelán baba, ami törékeny és sérülékeny. És Ezra pontosan ezt akarja. A kinézet semmit sem jelent. Az ördög angyal volt, egy gyönyörű angyal, de elátkozták, ő pedig mindenkit a pokolra küldött.

 *****

 

Dave fel-le járkál és mióta visszajöttünk megállás nélkül nyüszít. Meg vagyok róla győződve, hogy hallja az én kis démonom és mérges.

– Bocsáss meg, mert eltévedtem – suttogom, miközben letekerem a whiskys üvegről a kupakot és előveszem az ampullát a táskámból. – Bocsáss meg, mert hagytam, hogy az a férfi bemocskolja a testem. Bocsáss meg, mert hittem a hazugságainak.

Néhány jégkockát dobok egy pohárba, aztán whiskyt öntök rájuk, nézem, ahogy az arany folyadék végigcsorog a kockákon, hallgatom, ahogy a jég a meleg italtól pattog. A kezembe veszem az ampullát, lepattintom a tetejét és a port az italba öntöm. A gyomrom összerántja a görcs, miközben a méreg feloldódik. Nem akarom ezt csinálni. Visszateszem az üres ampullát a táskámba.

– Bocsáss meg Ezrának, a bűnökért, amiknek részese volt. Ámen.

Az ablakra pillantok és meglátom, ahogy az épület felé közeledik. A fejemben elkezdek számolni. Egy. Kettő. Három… Felpattanok a konyhapultra, keresztbe teszem a lábaim. Tizenegy. Tizenkettő. Tizenhárom. A szívem dübörög a mellkasomban, az izgalom és várakozás uralja a belsőm. Megrázom a hajam és megigazítom a dekoltázsom. Az egyik kezem a hideg gránitra teszem, a másikban Ezra italát tartom és várok. Negyvenöt, negyvenhat, negyvenhét. Minden egyes másodperc igazi kín, és egy részem elgondolkozik azon, hogy elég erős vagyok-e ahhoz, hogy ezt véghez vigyem. Lepillantok az italra, csábít, hogy kiöntsem a lefolyóba. Ne tedd, Evelyn.

Gyötrődve számolok el százhúszig, miközben azt várom, hogy ideérjen, az ő kicsi gyilkosához. Hallom a kulcsait csörögni, a zár kattanását és a zsanérokat nyikorogni, miközben kinyitja az ajtót.

Belép a konyhába, megáll, amikor meglát a konyhapulton ülni. A szépség elgyengíti az összes férfit, még az isteneket is. Összehúzza a szemét és a pultra dobja a kulcsait.

– Mit csinálsz, Evie?

– Rád várok – vigyorgok. – Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezem és még szélesebben mosolygok. Az a kép játszódik le újra és újra a fejemben, ahogy Jenre vigyorgott és én csak le akarom önteni a torkán ezt a kibaszott italt és nézni, ahogy kileheli a lelkét. Türelem, Evelyn.

Megragadja az állam, a hüvelykujjával megsimítja az alsó ajkam, ahogy mindig szokta.

– Mit mondtam neked a kérdésekről, kicsi gyilkos?

Kinyújtom az italt, a jég csilingel, ahogy a pohár falának koccan.

– Töltöttem neked egy italt. – A pulzusom őrült tempóban száguld az ereimben, mert tudom, ha rájön mit csinálok, megver, megbasz és megöl. Ha rájön, a Hudson folyó fogja a testem eltüntetni.

A szemembe néz és meg se tudok moccanni. Oldalra biccenti a fejét, az ajkán apró mosoly.

– Milyen kedves tőled.

Ezra felém lép, kiveszi a poharat a kezemből. A tekintete határozott és összeszűkíti, a szemei felvillannak.

Nem kapok levegőt.

Közelebb jön, megragadja a combom. Szétnyitja a lábaim és közéjük lép. A testéből áradó meleg égeti a meztelen bőröm, és majdnem megbánom, amit tenni akarok, mert hiányozni fog ez. Az ujjai a bőrömbe mélyednek, miközben az ajkához emeli a poharat. A szívem dübörög a mellkasomban és a kezem remeg. Egy nagy korty, csak ennyi az egész és ez a tánc az ördöggel véget is ér. Megszabadulok a bűnömtől, megtisztulok Isten szemében.

A pohár az ajkához ér, aztán megáll és nevet. Felém nyújtja a poharat és nekinyomja az alsó ajkamnak. Nagyot nyelek, összezárom az ajkaim, miközben a poharat erősebben nyomja az ajkamhoz. A tekintetünk összekapcsolódik, a pulzusomtól szinte szétrobbannak az ereim. A másik kezével megragadja az állam.

– Idd meg – vonja fel a szemöldökét –, kicsi gyilkos.

Elfordítom tőle az arcom. Sírni akarok, mert tudja és ezért a Hudsonban végzem ma este. A bőröm izzadság lepi el. Elönt a pánik, miközben az ajtóra pillantok és próbálok egy tervet kigondolni, hogy eljussak odáig. Tudom, hogy Ezra soha nem fog élve kiengedni ebből a házból.

– Idd. Meg. – A mosolya feszesebb lesz és megrázza a fejem. – Idd meg! – dörmögi, a szemében vihar lobban, és halállal fenyeget.

A pohár kicsúszik a kezéből és a földre esik, mindent elborítanak az üvegszilánkok. Megpróbálok leugrani a pultról, de megragad a kezeivel és a mellkasához ránt. Látom magam előtt, ahogy megragad egy üvegszilánkot és elvágja vele a torkom vagy előveszi a nadrágja derekába dugott pisztolyt és golyót ereszt a fejembe. Aztán beletekeri a testem az ágytakaróba – abba, amin azt a vöröshajút megbaszta, majd miután végzett, a kocsijába tesz. Áthajt a hídon, beledob a folyóba és beteges vigyorral nézi, ahogy teljesen elnyel a sáros mélység. És a pokolra fogok kerülni, mert nem nyertem bűnbocsánatot. A bennem lüktető félelemtől szédülni kezdek és hányingerem lesz.

Grimaszol, miközben az egyik kezére feltekeri a hajam, a másikat pedig a vállamra teszi. A szemeiből árad a düh, és olyan erősen szorít, hogy alig bírom elviselni. Kisöpri a lábaim alólam és keményen landolok a padlón. Ösztönösen próbálom tompítani az esést a tenyereimmel, de azok keményen csapódnak a konyha kövének. Az állam sikeresen elkerüli, de a tenyerembe üvegszilánkok fúródnak. A padló csúszós a mérgezett whiskytől és amikor megpróbálok elmászni a közeléből, a kezeim kicsúsznak alólam. Ezra lenyomja a hátam, a tejes testsúlyával rám nehezedik. Érzem, ahogy a hajam megcsavarja és az ökle köré tekeri és természetesen megrántja, mielőtt az arcom a nedves padlóra nyomná. A padlóhoz dörgöli az arcom, éppen ahogy a kutyákat szokás, amikor összerondítják a szőnyeget és érzek minden egyes üvegszilánkot, ahogy a bőröm felszakítja. Elrondít, Evelyn. Tele leszel hegekkel és soha többé nem leszel csábító. Remélem, hogy megsebez. Remélem, hogy elrondít. Ezra keményebben nyomja az arcom a nedves padlóhoz, közben üveg ropog az arcom alatt.

Érzem a tarkómon Ezra lélegzetét. Meleg, puha ajkaival végigsimít a nyakamon, megcsókolja, amitől a testem libabőrös lesz.

– Nyald fel, édesem – suttogja a fülembe. Elfordítja az arcom és az ajkaim a nedves padlóhoz nyomja.

– Nyald. Fel. – utasít és újra a padlóhoz nyomja az ajkaim.

Az alkohol csípi a vágásokat az arcomon. Tudom, hogy a méreg beeszi magát a véráramomba és érzem, ahogy a gyomrom felkavarodik. A pulzusom dobol a fülemben és a testem megremeg. Meg fogok halni, körülbelül tizenöt perc múlva már nem leszek életben. És ugyan a legtöbb ember békére lel a halála előtti pillanatokban, én azonban nem találom a békém, mert tudom, hogy a pokolra fogok kerülni.

Érzem, hogy Ezra odahajol az arcomhoz.

– Még az utolsó pillanatokban is ellenszegülsz, Evie. – Gyengéden megcirógatja az arcom. – Érzem a félelmed – suttogja a nyakam mellett. Lekerül rólam a súlya és hallom az öve csörgését, majd a ruhái susogást, miközben leveszi őket magáról. Amikor megérzem a belőle áradó hőt, miközben nekem nyomja a meztelen testét, elmosolyodok. Egyfajta beteges módon örülök, hogy nem egyedül fogok meghalni. De még annál is jobban örülök annak, hogy még a halálomban is az övé vagyok.